Befejeződött a hódmezővásárhelyi Kagylóhéj Központ felújítása
Hódmezővásárhely, 2018. február 17., szombat (MTI) - Befejeződött a hódmezővásárhelyi Kagylóhéj Család- és Gyermekjóléti Központ fejújítása, az épületet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester társaságában szombaton.
Balog Zoltán elmondta, a gyermekjóléti szolgálatok megújításának
célja, hogy az országban mindenütt kiépüljön az egészségügy, az
iskola, a szociális szféra és a szülők együttműködésén alapuló
rendszer, és a valamilyen téren hátrányt szenvedő gyermekek javuló
esélyekkel induljanak el.
A kormány családpolitikájának célja, hogy minél több gyermek
szülessen Magyarországon. Kiemelten fontos, hogy a gyermekek úgy
nőjenek fel, hogy minden hátrányt, amit magukkal hoznak - legyen az
egészségügyi, szociális, mentális vagy más jellegű - le tudják
küzdeni, majd a megfelelő iskolába kerülve tisztességes adófizetővé
és boldog emberekké váljanak.
A húsz éve alapított Kagylóhéj Központban összegyűjtött
tapasztalatok az országos rendszerbe becsatornázva sokat
segíthetnek, hogy a jelzőrendszer, a terápia, a tanácsadás, a
családok kísérése a segítő folyamatban egységes legyen, az
információk ne vesszenek el.
Hegedűs Zoltán alpolgármester hangsúlyozta, Hódmezővásárhelyen
senkinek nem engedik el a kezét, és különösen figyelnek a
gyermekekre, főként azokra, akik valami miatt veszélybe kerültek.
A központban a gyermekjóléti és a családsegítő szolgálatnak ad
helyet, amelyek támogatást nyújtanak ahhoz, hogy a felmerülő
problémákat helyben, a családokon belül megoldják - közölte.
A Kagylóhéj Gyermekjóléti Központ és Családsegítő Szolgálat
épületét 180 millió forintból újították fel a Területi Operatív
Program keretében. Az 1890-1910 között emelt épületben korábban csak
részleges felújítások történtek, legutóbb a kétezres évek elején. A
most befejezett beruházással a központ kívül-belül megújult,
akadálymentessé tették, elvégezték az épület energetikai
korszerűsítését és az elektromos rendszerek felújítását.