Bemutatták a Mária Terézia-minisorozat werkfilmjét
Budapest, 2017. december 18., hétfő (MTI) - Január 5-én és 6-án tűzi műsorra a Duna Televízió a magyar, a szlovák, a cseh és az osztrák közmédia által közösen készített, Mária Terézia című filmet; a kétrészes minisorozat werkfilmjét hétfőn mutatták be a Magyar Rádió Márványtermében.
A koprodukció cseh kezdeményezésre jött létre, a magyar közmédia
pedig örömmel vett részt benne - idézte fel a
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)
vezérigazgatója.
Vaszily Miklós kiemelte: ez az együttműködés nagyon szép példája
annak, hogyan lehet a régióban olyan művészeti alkotásokat
létrehozni, amelyek egyszerre szólnak mindannyiunkról, a népeinket
közösen előrevivő eseményeket elevenítik meg, mindezt pedig mai
nyelven, szórakoztatóan teszik.
A Mária Terézia születésének 300. évfordulója alkalmából
készített minisorozatot Miroslava Zlatníková forgatókönyve alapján
az Egyesült Államokban élő, temesvári születésű Robert Dornhelm
rendezte.
Mint a rendező elárulta, a forgatás során a különböző
nemzetiségű színészek mind a saját anyanyelvükön játszottak. Ettől a
történelmi filmekben gyakran dolgozó rendező kezdetben tartott,
végül azonban - mint mondta - mégis kiválóan működött.
Ilyen nagyszabású történelmi filmeket nehéz létrehozni a magas
költségigény miatt, a mostanáig példa nélküli, négyes koprodukció
azonban ebből a szempontból is jó kezdeményezésnek bizonyult -
hangsúlyozta Robert Dornhelm.
A kétszer száz perces alkotás Mária Terézia fiatalkorától
császárnővé koronázásán keresztül követi végig az uralkodó sorsát
egészen magyar királynővé választásáig.
A címszerepet az osztrák Marie-Luise Stockinger alakítja;
mellette cseh, szlovák, osztrák és magyar színészek is szerepet
kaptak, köztük Tenki Réka, Nagy Ervin, Rátóti Zoltán és Adorjáni
Bálint.
A Cseh Televízió, az osztrák ORF, a szlovák RTVS, a német Beta
Film, az MR Film, a Maya Production és az MTVA koprodukciójában
megvalósult Mária Terézia-minisorozatot 2018. január 5-én és 6-án
este láthatják a Duna Televízió nézői.
(FOTÓ)