BÉT - Emelkedésre számítanak az elemzők a tőzsdén
Budapest, 2017. október 25., szerda (MTI) - Emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az
MTI-nek elmondta: a pozitív hangulat kitart a piacokon, a magyar
részvényindex enyhe emelkedésére számít.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője
kommentárjában kifejtette, hogy kedden ismét új történelmi csúcsot
ért el a BUX, az emelkedés pedig tovább folytatódhat.
Hozzátette: a vezető részvények közül az OTP árfolyama közelít a
tíz évvel ezelőtt elért történelmi maximumszintjéhez. A többi vezető
részvény is jól szerepelhet, bár esetükben kisebb lehet a mozgás
dinamikája.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 278,74 pontos,
0,71 százalékos emelkedéssel, 39 411,36 ponton zárt kedden, ami új
történelmi csúcs volt. A részvénypiac forgalma 13,2 milliárd forint
volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a legutóbbi,
pénteki záráshoz képest. A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,38
százalékkal 3183 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos
forgalomban. Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,41 százalékkal,
éves maximumra 10 810 forintra erősödött, forgalmuk 6,2 milliárd
forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,42
százalékkal 473 forintra nőtt, forgalma 260,2 millió forint volt. A
Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1,07 százalékkal 6615
forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért
el.