Hátrányos helyzetű diákokat segítő programot indít a pécsi egyetem
Pécs, 2017. október 25., szerda (MTI) - Hátrányos helyzetű diákok számára készségfejlesztő programokat indít a Pécsi Tudományegyetem (PTE), hogy segítse bekerülésüket a felsőoktatásba, elsősorban a matematikai, a természettudományi, az informatikai és a műszaki szakokra.
A felsőoktatási intézmény az MTI-nek eljuttatott közleményében
azt írta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP)
788 millió forintos forrásából megvalósuló projektben a Neumann
János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) a PTE konzorciumi
partnere. A program az Európai Stratégiai Beruházási Alap
támogatásával valósul meg 2021. október végéig.
A kezdeményezés fő céljai között említették a hátrányos
földrajzi, társadalmi, gazdasági helyzetből származó fiatalok
képzettségi szintjének javítását, felsőfokú végzettséghez jutásuk
elősegítését főként az általuk alulreprezentált szakokon. Ezen felül
a matematikai, a természettudományi, az informatikai és a műszaki
szakokra való jelentkezés fokozása szerepel a célok között. A 6.
osztálytól kezdődően a diákok számára nyári táborokat, szakmai
versenyeket, pályaorientációs tréningeket, üzemlátogatásokat és
élményműhelyeket is rendeznek - áll az összegzésben.
A közleményben kitértek arra is, hogy az NJSZT elkötelezett az
informatikai tehetséggondozás és informatikus utánpótlás-nevelés
mellett, ezért kedvcsináló szakmai előadásokkal, programozási és
robotika szakkörökkel, azokhoz kapcsolódó helyi táborokkal és a
pedagógusok képzésével járul hozzá a projekt sikeréhez.