Nemzeti konzultáció - Kövér László: van mit megvédenünk
Püspökladány, 2017. október 24., kedd (MTI) - Van mit megvédenünk - jelentette ki az Országgyűlés elnöke kedd este Püspökladányban, amikor a nemzeti konzultációs fórumon hosszan sorolta azokat az eredményeket, amiket az ország az elmúlt 27 évben, de különösen 2010 óta elért.
Kövér László reményét fejezte ki, hogy "van annyi tartás,
tartalék, önbecsülés (bennünk), hogy a demokrácia kereti között
kiállunk a magunk érdekeiért", és megvédjük eredményeinket a
Soros-terv jelentette veszélyekkel szemben.
Kövér László szerint ebben a küzdelemben "a létünk a tét"
európaiként, magyarként és szabad polgárként.
Az Országgyűlés elnöke csaknem kétórás beszédében kitért arra,
hogy a Soros-tervnek az a pontja, amely szerint évi egymillió
bevándorlót kell Európába telepíteni, olyan nyílt, multikulturális
társadalom létrejöttét célozza, amelyben eltűnnek a határok, de
ezzel együtt eltűnne a demokrácia is. "A demokrácia egyedüli kerete
a nemzetállam" - mondta.
Felidézte Soros György szavait, miszerint "fő célom, hogy
segítsek a migránsoknak eljutni Európába", de hozzátette: ez "nem
egy ember magánháborúja, az Európai Parlament is ezt képviseli".
Kövér László szerint a 751 tagú Európai Parlamentben 226
"Soros-zsoldos, megbízható elvtárs" van, ami azt jelenti, hogy
"Sorosé a legnagyobb frakció" az EP-ben.
A Fidesz politikusa a Soros-terv elleni első lépésnek nevezte
hogy "megvédjük a határainkat", de hozzátette: a schengeni határok
átjárhatóságának megőrzése érdekében meg kell védeni Európa külső
határait.
Az egymillió migráns betelepítése mellett a Soros-terv fontos
céljai között említette a határvédelmi rendszerek leépítését, a
bevándorlók kötelező szétosztását, a minden bevándorlónak kilátásba
helyezett állami segély tervét, a Soros által támogatott civil
szervezetek tevékenységét, s az európai országok nyelvének és
kultúrájának háttérbe szorításával a nemzetállamok lebontását, a
nyílt társadalom létrehozását.
Kövér László kitért a szolidaritás kérdésére, ami miatt sok
bírálat éri Magyarországot. Szavai szerint az ország gazdasági
állapotához képest "nincs hátul" ebben a tekintetben. Példaként
említette, hogy hatezer külföldi diák tanul nálunk állami
ösztöndíjjal, kétharmaduk olyan országból jön, ahonnan a migránsok
is jönnek.
Ezek a fiatalok tőlünk kapott tudással felvértezve térnek haza,
talán ezt is be lehetne számítani, amikor Magyarország
szolidaritását hiányolják - jegyezte meg, majd megismételte azt a
magyar álláspontot, hogy "nem a bajt kell idehozni, a segítséget
kell odavinni, ahol a baj keletkezett".
Kövér László mintegy háromszáz fős hallgatósága előtt az elért
eredmények védelmére szólított fel. Semmilyen érv nem szól amellett,
hogy a következő 50 évben feladjuk és semmisnek tekintsük mindazt,
amiért magyarságunk védelmében elődeink az elmúl 500 évben vérüket
hullatták.
"Azért vagyunk együtt, hogy megerősítsük magunkat, mindenkit
megszólítsunk, ha nincs velünk, csatlakozzon hozzánk" - mondta
hozzátéve: pártállásra tekintet nélkül mindenkinek fel kell
sorakozni a kormány mögött, mert ez mindenkit érint, a Soros-terv
gyermekeink, unokáink, jövőjét is kockára teszi, Európa sorsával
játszik.
A Fidesz 2002-es szlogenjét felidézve - mindenki hozzon magával
még egy embert - kérte hallgatóságát Kövér László a nemzeti
konzultáción való részvételre Püspökladányban.