Pleschinger Gyula: a három százalékos infláció 2019 második negyedévétől érhető el
Szolnok, 2017. október 24., kedd (MTI) - Az előrejelzések szerint a monetáris politika három százalékos inflációs célja 2019 második negyedévétől érhető el - mondta a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja kedden Szolnokon, a Hozam Klub és a Magyar Közgazdasági Társaság Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének rendezvényén.
Pleschinger Gyula, aki a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke is,
A monetáris politika aktuális kihívásai című előadásában elmondta:
jelenleg úgy tűnik, hogy a nagy jegybankok várhatóan viszonylag
hosszú ideig laza monetáris kondíciókat fognak tartani. Ez arra
enged következtetni, hogy nem lesz nagy inflációs nyomás külföldről,
a belföldi inflációs nyomás pedig nem túl erős.
Elmondása szerint nem okozott nagyobb inflációs nyomást a
viszonylag magas lakossági jövedelememelkedés sem, mert
járulékcsökkentésekkel, vállalati adócsökkentésekkel sikerült
mérsékelni a növekedés hatását, és a vállalatok nem kényszerültek
áremelésre.
Kifejtette: az infláció növekedhet 2,5 százalék körüli értékre,
néha megugrik, például a tejáremelés, vagy a dohány jövedéki
adójának emelése miatt, de amikor ezek kikerülnek a bázisból, akkor
újra visszaesik a mutató. Hozzátette, hogy az idei év végére még
csak 2 százalék körüli lesz az infláció.
Hangsúlyozta: a 3 százalékos inflációs cél olyan egyensúlyi
kamatszintet jelent, amely mellett egy állandó, stabil és
fenntartható növekedés tapasztalható a gazdaságban.
Pleschinger Gyula elmondta, hogy teljesen "egészségesnek" látják
a magyar gazdaság szerkezetét, a külső finanszírozási képesség a
régióban a legmagasabb, az államadósság csökken, és három-négy
százalék közötti gazdasági növekedés várható. A növekedés három
forrásának nevezte a lakossági fogyasztást, a beruházásokat és a
nettó exportot.
A lakosság esetében szerinte jól látszik, hogy a válság után a
háztartások nagyon óvatosan kezdtek megtakarítani. A 2015-2016-os év
fordulóján visszatért a bizalom, és a megtakarítási ráta lassan
elkezdett csökkenni. Ugyanakkor a fogyasztási ráta állandósult,
illetve kissé emelkedett. A lakossági bizalom megerősítéséhez
hozzájárult a reál- és a nomináljövedelem erőteljes növekedése is -
mutatott rá.
A kiadott lakásépítési engedélyek száma alapján látható, hogy
megugrott a lakásépítési kedv, ebben a csok-nak is nagy szerepe volt
- emelte ki.
Pleschinger Gyula szólt arról, hogy a lakossági hitelezés
szintén megindult 2015-2016-tól, addig inkább csak törlesztettek a
háztartások. Jelenleg évi 3 százalék körüli növekedéssel lehet
számolni - tette hozzá.
Hasonlóképpen növekedést tapasztaltak a vállalati szektorban. A
növekedési hitelprogramnak és az azt követő piaci hitelezési
programnak köszönhetően a kkv-hitelezés 5-10 százalékos sávban nőhet
az elkövetkező időben, és ez hozzájárul a megcélzott gazdasági
növekedéshez. A nagyvállalati hitelezés is "egészséges mértékben",
4-5 százalékkal növekszik - fejtette ki.
Hozzátette: ennek eredményeként a vállalati szektorban is nőnek
a beruházások. 2016-ban elsősorban az európai uniós támogatások
erőteljes visszaesése miatt a beruházások száma is csökkent, de az
idén már szép lassan növekedő beruházási trend látható.
Pleschinger Gyula szerint várhatóan a külpiacok is kedvezően
alakulnak, a konszolidáció elindult az európai gazdaságokban. Ez
azért is fontos, mert a magyar külkereskedelem mintegy 80 százaléka
az európai uniós országokkal történik - mondta. Az ottani fejlődés
várható következménye, hogy nő a magyar export és az exportpiaci
részesedés is.
Emlékeztetett arra, hogy a monetáris tanács keddi ülésén az
elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat 0,9
százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem. Ugyanakkor a testület
jelezte, hogy kész a monetáris kondíciók további lazítására - tette
hozzá.