Bicskei gyermekotthon - Végrehajtandó szabadságvesztést kér az ügyészség a volt igazgatóra
Székesfehérvár, 2017. augusztus 24., csütörtök (MTI) - A Fejér Megyei Főügyészség folytatólagosan, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon volt vezetőjével szemben és végrehajtandó szabadságvesztést, valamint foglalkozástól eltiltást kért.
A főügyészség csütörtöki közleménye szerint vádat emeltek a
gyermekotthon egyik nevelőjével szemben is tizennegyedik életévét be
nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélés
bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.
Kezdeményezték foglalkozástól eltiltását is.
Indítványozták továbbá a gyermekotthon vezető letartóztatásának
fenntartását is.
A vádirat szerint a gyermekotthon vezetője 2004 és 2016 között a
kiskorú sértettekkel a fennálló alá-fölérendeltségi viszonyát
kihasználva szexuális cselekményt végzett, több esetben megkísérelte
őket szexuális cselekmény végzésére rábírni, erkölcsi, érzelmi
fejlődésüket veszélyeztette. A vádlott 10 sértettel szemben követett
el bűncselekményeket.
Jászberényiné Király Teodóra szóvivő az MTI kérdésére elmondta,
hogy az intézményvezető maximum 22,5 év fegyházbüntetést, míg a
nevelő legfeljebb 12 éves börtönbüntetést kaphat.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság júliusi
tájékoztatása szerint a nyomozók tavaly októberben tartottak
házkutatást és helyszíni szemlét az otthonban. A rendőrök
gáz-riasztó pisztolyt és több számítógépet is lefoglaltak az 56 éves
igazgató irodájából.
A nyomozók több mint 120 tanút hallgattak ki, akik közül 17
sértett lett, közülük egy lány. A rendőrök az ügyben pszichológust,
valamint elme- és informatikus szakértőket rendeltek ki, akik a
lefoglalt számítógépeken főként homoszexuális tartalmú pornográf
felvételeket találtak.
Az eljárás során több sértett elmondta, hogy az intézet egyik
volt nevelője is közeledett feléjük szexuálisan. A 33 éves férfi
ellen szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése megalapozott
gyanúja miatt folytattak eljárást.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon az ügyben 3200
oldalnyi nyomozati irat készült.
A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája tavaly
októberben elrendelte a bicskei gyermekotthon vezetőjének előzetes
letartóztatását.
Az RTL Klubnak október elején a bicskei gyermekotthon két volt
lakója névvel és arccal vállalt nyilatkozatában arról beszélt, hogy
az intézet igazgatója éveken keresztül molesztált több rábízott
gyereket, őket négy, illetve nyolc éven keresztül zaklatta.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma később arról tájékoztatta az
MTI-t, hogy egy külső vezető veszi át a gyermekotthon irányítását. A
tárca emellett emlékeztetett arra, hogy a gyermekotthonokat
működtető Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a gyermekvédelmi
gyám jelzése alapján szeptember 23-án szerzett tudomást a
gyermekotthonban történt szexuális zaklatás gyanújáról, és azonnal
felfüggesztette állásából az intézmény igazgatóját, belső
vizsgálatot rendelt el, illetve feljelentést tett a rendőrségen.