Brit lapok jókor meghozott döntésnek tartják Rooney visszavonulását a válogatottól
London, 2017. augusztus 24., csütörtök (MTI) - Jókor meghozott döntésnek tartja a csütörtöki brit lapok többsége Wayne Rooney visszavonulását az angol labdarúgó-válogatottól, bár vannak köztük olyanok is, amelyek szerint az Everton játékosa hibát követ el.
Az angol labdarúgó-válogatott történetének legeredményesebb
gólszerzője szerdán jelentette be, hogy többet nem lép pályára a
nemzeti csapatban.
A The Daily Telegraph úgy fogalmazott, Rooney döntése egy
korszak végét jelenti, de kétségtelen, hogy a játékos jókor, jó
döntést hozott. A tekintélyes napilap emlékeztetett arra, hogy a még
mindig csak 31 éves támadót mindössze hat mérkőzés választotta el
attól, hogy beállítsa a 125-szörös válogatott kapus, Peter Shilton
rekordját. A válogatottól való visszavonulása pedig azt jelenti,
hogy Rooney a klubkarrierjére, a nemzeti csapat pedig a jövőre és
benne olyan játékosokra összpontosíthat, mint Harry Kane, Marcus
Rashford, Dele Alli és Adam Lallana.
Wayne Rooney a The Times szerint is helyes döntést hozott. A
mértékadó napilap azonban habozik a legnagyobbak között említeni a
játékost, bár azt elismeri, hogy "igazán jó" volt. Új, izgalmas
tehetségek vannak felemelkedőben az ő posztjain - írta az újság,
szintén kiemelve Kane, Rashford és Dele Alli, valalmint Raheem
Sterling nevét. Nekik még fel kell nőniük a feladathoz, de jobb, ha
ezt Rooney árnyéka nélkül tehetik meg, de az általa mutatott
szenvedéllyel - vélekedett az újság.
A tekintélyes napilapok közül a The Guardian is úgy fogalmazott,
Rooney döntése nem tekinthető nagy meglepetésnek, bár a játékos
eredetileg a 2018-as oroszországi világbajnokság után akart
visszavonulni a válogatottságtól. Az újság szerint ezzel a lépéssel
a csatár meghosszabbítja klubkarrierjét - idén nyáron tért vissza
nevelőegyesületéhez, az Evertonhoz -, ráadásul felesége a negyedik
gyermeküket várja jövő nyárra, így a világbajnokság talán már nem is
tűnt olyan csalogatónak. A The Guardian mindazonáltal megjegyzi: a
Rooney által a nemzeti csapatban elért rekordok sem tudják
feledtetni a tényt, hogy a támadó soha nem tudta megismételni a
2004-es Európa-bajnokságon mutatott formáját.
A tömeglapok közül a Daily Mirror a csatár válogatott iránti
elkötelezettségét emelte ki és nemzedéke legjobb angol játékosának
nevezte őt.
A The Sun című bulvárlap viszont nem ért egyet Rooney
döntésével, szerinte a csatár hibát követ el. A legnagyobb
példányszámú brit napilap szakírója elsietett lépésről ír, amelyet
Rooney minden bizonnyal meg fog bánni, ha játszani látja a
televízióban a válogatottat.
Wayne Rooney 53 gólt szerzett az angol válogatottban: 37-et
jobb, ötöt bal lábbal - büntetőből hétszer volt eredményes -, 11-et
fejjel.
Száztizenkilenc válogatottbeli mérkőzéséből a legtöbbet, 42-őt
Roy Hodgson szövetségi kapitány alatt játszotta. Huszonkétszer
lépett pályára csapatkapitányként, s a nemzeti csapatban eltöltött
14 éve alatt 104 csapattársa volt. A legtöbbször, 72 alkalommal
Frank Lamparddal játszott együtt.
A brit lapok által közölt kimerítő statisztikák között az is
szerepel, hogy a 119 meccséből 38 jutott Tony Blair, 20 Gordon
Brown, 57 David Cameron és négy Theresa May miniszterelnöksége
idejére.