Bisnode: romlott a fizetési figyelem
Budapest, 2016. december 21., szerda (MTI) - A számlafizetés átlagos határideje 1,5 nappal 27,5 napra nőtt 2016 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, a késve fizetett számlák részaránya 0,7 százalékponttal 33,44 százalékra nőtt - közölte felmérése alapján a Bisnode Magyarország Kft. szerdán az MTI-vel.
Az üzleti információ-szolgáltató elemzése szerint az átlagos
fizetési késedelem a harmadik negyedévben 17 nap volt, szemben a
2014 és 2015-ös 15 nappal.
A legkisebb fizetési határidővel dolgozó vállalatok a harmadik
negyedéves adatok alapján az oktatás, művészet, szórakoztatás és a
szabadidős tevékenységgel foglalkozó cégek voltak, ahol az átlagos
számlafizetési határidő nem érte el a 15 napot.
A legnagyobb fizetési határidővel (40 nap felett) továbbra is a
gép-, vegy- és a számítógépiparban, az elektronikai, optikai
termékek gyártóinál kell számolni.
A fizetési határidők regionálisan is jelentősen eltérnek, 24-32
nap között mozognak, 24 nap a Tolna, Csongrád és
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei cégeknek, de több mint 30 nap
Borsod-Abaúj Zemplén és Zala megyében.
A legnagyobb fizetési késedelem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
volt több, mint 31 nappal, míg a legkevesebb, 11 nap Zala és Nógrád
megyében.
A határidőben fizetett számlák aránya Komárom-Esztergom, Békés
és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legmagasabb és Somogyban a
legalacsonyabb, 60,98 százalék.