Budapesten nyit új légiközlekedési kiképzőközpontot a Wizz Air
Budapest, 2018. április 24., kedd (MTI) - A budapesti Liszt Ferenc-repülőtér mellett nyitja 2018 végén a régió legnagyobb és legfejlettebb légiközlekedési kiképzőközpontját a Wizz Air.
A légitársaság keddi közleménye szerint a 3800 négyzetméteres
kiképző létesítményben az irodák és a 14 tréningszoba mellett két
mozgó és egy rögzített szimulátort, egy fedélzeti vészhelyzeti
evakuációs kiképző egységet és egy tűzoltás gyakorlására szolgáló
egységet is elhelyeznek. Az intézmény napi száz főt meghaladó -
később akár 250 fölé növelhető - képzési kapacitást biztosít. A
beruházás értékéről a társaság nem kívánt nyilatkozni.
A közlemény idézi a cég üzemeltetési igazgatóját, aki szerint a
beruházás nem csak a Wizz Air növekedését támogatja, de a magyar
főváros idegenforgalmát és vendéglátását is. Diederik Pen
hozzátette, hogy a kiképzőközponttal hangsúlyozni kívánták Budapest
jelentőségét a Wizz Air hálózatában.
Elmondta azt is, hogy 2018 végére a légitársaság csapata több
mint 1000 pilótát és 2000 légiutas-kísérőt számlál majd, akiket
rendszeresen tréningezni kell. A Wizz Air növekedésének köszönhetően
ezek a számok 10 éven belül megháromszorozódhatnak.
A közleményben kiemelték továbbá, hogy a nyáron 21 új gép
érkezik a társaság európai bázisaira és 4 új célállomással bővül az
útvonalhálózat.
Emlékeztettek, hogy Budapest és Athén, valamint a norvégiai
Stavanger között márciusban, Budapest és Bázel között pedig a múlt
héten indítottak új járatot, továbbá egy új repülőgép is
csatlakozott a légitársaság budapesti flottájához, amely így már 11
állandó gépet számlál.
A Wizz Air novemberben jelentette be, hogy az Airbustól 146 új
repülőt vásárolnak a részvényesek jóváhagyása esetén. Aktuális
listaáron a rendelés értéke meghaladta 17,2 milliárd dollárt, de a
közlemény szerint a gyártó jelentős kedvezményt biztosít. Az új
repülőgépek szállítása 2022-ben kezdődik, nagyobb részük 2025-ben és
2026-ban - a három éve rendelt 110 új repülő után - érkezhet.
A több mint 4 ezer embert foglalkoztató Wizz Air Közép- és
Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága. Kilencvenhat
repülőgépből álló flottája 28 bázisról 44 ország több mint 600
útvonalán 29,6 millió utast szállított a 2018. március végével
zárult üzleti évben.
A cég a tavaly márciusban zárult pénzügyi évben 27,5 százalékos
emelkedéssel 246 millió eurós adózott eredményt ért el, árbevétele
10 százalékkal 1,5 milliárd euróra nőtt. Váradi József vezérigazgató
az eredmények ismertetésekor kiemelte, hogy a Wizz Air 39 százalékos
részesedéssel megőrizte vezető szerepét a kelet-közép-európai piacon.