A műemlék épületek újrahasznosításáról tartanak nemzetközi építész szimpóziumot
Budapest, 2018. április 24., kedd (MTI) - Nemzetközi építész szimpóziumot tart Budapesten, Pozsonyban, Prágában és Krakkóban a műemlék épületek újrahasznosításáról a visegrádi négyek építészeit tömörítő V4 Építészeti Alapítvány és az Ázsiai Építész Szövetségek Regionális Szervezete (Arcasia). A program vezető témája a királyi várak és paloták értékmegóvása lesz.
A tavalyi, első szimpózium arra kereste a választ, hogyan
ismerhetnék meg jobban a visegrádi országok és Ázsia építészei
egymás munkáját - idézte fel Jahangir Kahn, az Arcasia vezetője a
rendezvényről tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón, hozzátéve:
már akkor világos volt, hogy ez egy hosszú távú munka kezdete csupán.
Elmondta, hogy az idei szimpózium során a világ számos
országából érkező neves építészek magyar kollégáikkal együtt
látogatják meg a királyi várakat, palotákat Budapesten, Pozsonyban,
Prágában és Krakkóban. Idén Prága ad otthont a program második
találkozójának, amely ismét a műemléképületek újrahasznosítására
fókuszál.
Jahangir Kahn elmondta azt is, hogy a konferencián a
fenntarthatóság és az urbanizáció kérdéséről is szeretnének
beszélni, valamint tervbe vették azt is, hogy egy csereprogram
keretében ázsiai és európai diákok, valamint tanáraik egymás
országaiban tanulhassanak és ismerhessék meg egymás építészeti
kultúráját.
Kálmán Ernő, a V4 építészeti alapítvány kuratóriumi elnöke
kiemelte, hogy a mostani konferencia napirendjén szerepel a 2018-as
Hudec-év is, amely gazdag programjai révén a Kína és Magyarország
közötti kulturális csere fontos eseménye. Felidézte, hogy idén van a
századik évfordulója annak, hogy Sanghajba érkezett Hudec László
magyar építész, aki rengeteg épülettel, köztük számos ikonikus
alkotással gazdagította a kínai gazdasági központot. A
szülőhazájában kevéssé ismert építőművészt néhány éve egyedüli
külföldiként beválasztották a 99 legmeghatározóbb sanghaji
"klasszikus" közé is.
"Ez a konferencia jele annak, hogy együtt többre jutunk, mint ha
csupán mi, visegrádi országok egyesítjük erőinket" - hangsúlyozta
Juraj Herman, a szlovák építészeti szövetség elnöke.
A szimpóziumon szó lesz egyebek mellett arról, hogyan lehet a
történelmi épületeket a 21. század igényeihez méltóan rehabilitálni
a hosszú távú fenntarthatóság érdekében, és a szakemberek azt is
elemzik, ehhez milyen szerkezeti, és belsőépítészeti megoldásokat
lehet alkalmazni.
Az érintett szakmák képviselői, az illetékes hatóságok és a
döntéshozói szféra körében ennek megvalósulásához Magyarországon is
szemléletváltásra van szükség, ennek elősegítése érdekében a
budapesti eseményen a V4AF és az Arcasia képviselői egy
együttműködési megállapodást is aláírtak.