Budapesti férfi tenisztorna - Szűcs Lajos: ez a második legnagyobb sportesemény idén Magyarországon
Budapest, 2017. április 26., szerda (MTI) - Szűcs Lajos, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke szerint a budapesti férfi tenisztornát a külföldi edzők, versenyzők "komoly versenynek, jó rendezésnek tartják", az esemény pedig nemcsak keresi, hanem már meg is "találta a helyét".
"Elnökként először is köszönettel tartozok mindenkinek, aki
tevékenyen részt vett abban, hogy Budapest ATP-tornát rendezhessen -
mondta az MTI-nek Szűcs Lajos. - A kormány támogatása mellett a
rendezői stábnak, hiszen nagyon komoly kihívásnak kellett
megfelelnünk. A vizes világbajnokság után rangban, valamint a
résztvevők, közreműködök létszámában ez a második legnagyobb
sportesemény idén Magyarországon. A versenyzőkkel együtt összesen
hétszáznyolcvan akkreditáció került kiosztásra, azt hiszem, ez
mindent elmond a budapesti tenisztorna nagyságáról."
Szűcs Lajos hozzátette: olyan csapatmunka jellemzi a magyar
rendezői stábot, amelyben "nincsenek előjogok", kivétel nélkül
mindenki munkájára szükség van az első perctől az utolsóig.
"Ez alól még én sem lehetek kivétel. Elnökként sem dőlhetek
hátra, és élvezhetem a versenyt kizárólag nézőként, mert ha olyan
probléma adódik, akkor bizony kapom a telefont, és a lehető
legrövidebb időn belül megoldást kell találnunk." - tette hozzá.
A sportvezető kiemelte: a külföldi játékosoktól és edzőktől
kedvező visszajelzéseket kapott a budapesti tornát illetően.
"Komoly versenynek, jó rendezésnek tartják vendégeink a
Hungarian Opent. Rögtön első rendezésre sikerült eljutnunk egy olyan
magas szintre, amit másoknak hosszú évek szorgos munkája alatt
sikerült összehozniuk. Ráadásul mindezt ideiglenes helyszínen,
hiszen eredetileg a Margitszigeten szerettük volna megrendezni a
tornát, amelynek viszont így csak a jövő évtől lesz meg a végleges
otthona." - fogalmazott.
Az ATP hozzájárult, hogy a budapesti rendezés első évében a
helyszínt illetően legyen B-terve a magyar rendezőknek. Erre aztán
szükség is lett, Szűcs Lajos tájékoztatása szerint három-négy
megoldást javasoltak az ATP felé, amely válaszában
egyértelműsítette: csak a magyar szövetség bázisának tekinthető
Nemzeti Edzés Központban lehet idén megrendezni a budapesti tornát,
sehol máshol.
Bár Budapest először rendezhet 250-es ATP-tornát, Szűcs Lajos
szerint az esemény nem keresi, hanem már meg is "találta a helyét".
"Hétköznap délután is vannak nézők, jó a hangulat, hétvégén
pedig valószínű még jobb lesz, ugyanis nem maradt jegyünk. A magyar
nézők a sportág ismert játékosai mellett a legjobb hazai
teniszezőket is láthatják. Ennek természetesen utóbbiak számára is
nagy a jelentősége, hiszen év közben járják a világot, többnyire
külföldi tornákon szerepelnek." - hangsúlyozta, jelezve, a magyar
tenisz sokat profitálhat a tornából.
"Nagyon bízunk benne, hogy a magyar játékosoknak a budapesti
tornán szerzett tapasztalat, önbizalom, esetleg ranglista-pont nagy
segítség lesz a karrierükben. Annak pedig még ennél is később lehet
eredménye, hogy utánpótlásszinten ebből mennyit profitál a magyar
tenisz, de meglátásom szerint sokat. Annál jobb kedvcsináló ugyanis
aligha kell, ha egy fiatal játékos színvonalas tornán testközelből
láthatja a legjobb honfitársait és a nemzetközi mezőny kiválóságait.
Összességében azt lehet mondani, a lehető legjobb időben húztuk meg
azt a lépést, hogy Budapest ATP-tornát rendezzen." - mondta Szűcs
Lajos.