Centenáriumi megemlékezés-sorozattal idézi fel a KMAT a trianoni döntéshez vezető eseményeket

    Nagyvárad/Bukarest, 2017. szeptember 23., szombat (MTI) - Centenáriumi megemlékezések egész sorozatával készül felidézni a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) azokat a jelentős történelmi eseményeket, amelyek megelőzték a trianoni békediktátumot - jelentette be Tőkés László EP-képviselő, a KMAT elnöke szombaton, a kisebbségben élő magyar közösségek politikai szervezeteit tömörítő szervezet nagyváradi ülését és kétnapos autonómiakonferenciáját összegző sajtóértekezleten.
hirdetés
    Az egész Kárpát-medencére kiterjedő, Válasz Trianonra: az autonómia című projekt részletes programját a KMAT egy novemberi tanácskozásán dolgozzák ki.

    "Alapvető célunk a történelmi valóság megismerése, a megbékélés keresése az utódállamok többségi nemzeteivel és a Trianon-okozta máig ható következményeknek a gyógyítása" - hangoztatta Tőkés László.

    Románia 2018-ban a "Nagy egyesülés" százéves évfordulóját ünnepli, vagyis annak az 1918 decemberi elsejei Gyulafehérvári Román Nemzetgyűlésnek a centenáriumát, amelyen az erdélyi, bánsági, partiumi és máramarosi románok kimondták az általuk lakott területek egyesülését Romániával. A KMAT a 2108-tól 2020-ig terjedő rendezvénysorozattal a többi olyan fontos történelmi eseményt is fel akarja idézni, amely megelőzte a - románság által megfogalmazott követeléseket is szentesítő - trianoni döntést.

    "Nem Magyarország felosztásának dátumát, a Trianoni békediktátumot tekintjük évfordulói alkalomnak önmagában, hanem az egész '18-20-as periódust Gyulafehérvártól a trianoni döntésig terjedően, ebben benne van a szerbiai népgyűlés, a kolozsvári magyar nemzetgyűlés 1918 decemberében, vagy a Székely Nemzeti Tanács megalakítása 1918 novemberében" - magyarázta az EP-képviselő.

    Kifejtette: annyi történelemhamisítás volt ebben a témakörben, hogy a kisebbségi helyzetbe került magyaroknak mindenképpen át kell beszélniük történelmi traumáikat azokkal a többségi nemzetekkel, amelyekkel együtt élnek, és hozzá kell járulniuk az olyan hibáknak a kijavításához is, mint amilyen a későbbi romániai asszimilációs politika.

    Hangsúlyozta: Romániában számos olyan igazságtalanság érte a magyarságot, amely ellentétes a Gyulafehérvári Nyilatkozat szellemével, a centenáriumi rendezvénysorozattal pedig arra is emlékeztetni akarják a románságot, hogy a történelmi dokumentumba foglalt autonómiaígéretéről megfeledkezett.

    A Nagyváradon tartott kétnapos autonómiakonferenciáról Tőkés László elmondta: a KMAT rendszeresen szervez reprezentatív tanácskozásokat a téma európai szakértőivel az autonómia eszméjének népszerűsítése, formáinak megismertetése és a nemzedéki folytonosság megteremtése érdekében a kárpát-medencei magyar fiatalok számára.

    Megemlítette: a rendezvényen felkérték a konferencián előadóként részt vevő Szili Katalint, a határon túli autonómiaügyek egyeztetésének miniszterelnöki megbízottját, hogy közvetítsen az erdélyi magyar szervezetek és pártok között a székelyföldi területi autonómiaigény egységes képviselete érdekében.

    A konferenciát megelőző nagyváradi munkaülésén a KMAT állást foglalt az új ukrajnai oktatási törvény ellen, tiltakozott a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ellehetetlenítése miatt, és felkérte tagszervezeteit, hogy segítsék a szükséges egymillió aláírás összegyűjtését a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezéshez.