Elutasította az ügyészség a víziközmű-fejlesztési pályázatok ügyében tett feljelentést
Budapest, 2017. október 24., kedd (MTI) - A Fővárosi Főügyészség szerint nem alkalmasak bűncselekmény gyanújának valószínűsítésére a Jávor Benedek által a víziközmű-fejlesztési pályázatok ügyében tett feljelentésben foglaltak, ezért elutasította a feljelentést - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.
Ibolya Tibor felidézte: a Párbeszéd európai parlamenti
képviselője a víziközmű-fejlesztéssel kapcsolatos közbeszerzések
ügyében tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen, amely azt a
Fővárosi Főügyészségre továbbította.
Jávor Benedek a víziközmű-beruházási keretmegállapodásokat,
valamint a kapcsolódó tanácsadói pályázatokat érintően, ismeretlen
tettes ellen tett feljelentést hűtlen kezelés, valamint versenyt
korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban
bűntettének gyanújára utalt.
A főügyész közleményében megjegyezte: a feljelentés egy
internetes cikken alapult; a sajtóbeszámoló szerint az Európai
Bizottság auditorai megvizsgálták a tenderhez kapcsolódó
közbeszerzéseket, és azokkal kapcsolatban több szabálytalanságot
tártak fel. Maga az internetes írás is utal azonban arra, hogy egy
jelentéstervezetről van szó, amelyről a döntés a cikk megjelenésekor
még nem volt ismert - tette hozzá Ibolya Tibor.
A főügyész szerint mindezen túl a feljelentés, illetve az annak
alapjául szolgáló internetes újságcikk a közbeszerzési szabályok
megsértését vagy a piaci verseny korlátozását valószínűsítő konkrét
adatot nem tartalmazott, valamint abban a vagyonkezelői
kötelezettség megszegésére, és ezzel összefüggésben vagyoni
hátrányra utaló, ezáltal bűncselekmény gyanúját alátámasztó
információ sem szerepelt.
Nyomozás csak bűncselekmény gyanúja, illetve olyan konkrét
adatok alapján indítható, amelyek bűncselekmény gyanúját
valószínűsítik - mutatott rá Ibolya Tibor, hozzátéve, ilyen konkrét
adatok hiányában a feljelentés elutasításáról kellett dönteni.