FM: elismerésre méltó a magyar gazdák társadalmi szerepvállalása
Budapest, 2017. október 24., kedd (MTI) - Elismerésre méltó a magyar gazdák teljesítménye és társadalmi szerepvállalása, díjazni kell hozzájárulásukat a magyar mezőgazdaság fejlődőséhez - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden az év agrárembere díj kiírását bejelentő sajtótájékoztatón, Budapesten.
A miniszter, aki az elismerés fővédnöke, kiemelte, hogy a
kezdeményezéssel szeretnék elismerni és népszerűsíteni a vidéken élő
gazdák példaértékű munkáját, közösségi és társadalmi
szerepvállalását. Mátrai Zoltán, az agrotrend.hu portál
ügyvezető igazgatója, az elismerés főszervezője ismertette: a
2014-ben alapított díjra idén 10 kategóriában lehet jelöltséget
szerezni. Az elismerésre az ágazatból bárki jelölhető, de magát is
jelöltetheti bárki október 31-ig egy rövid indoklás, szakmai
bemutatkozás és fotó feltöltésével a www.azevagrarembere.hu oldalra.
Hozzátette: a verseny kezdete óta a díjnak összesen 500
jelöltje volt. A jelölést követően egy 70 agrárszakemberből álló
bizottság novemberben választja ki a kategóriák döntőseit, akikre a
közönség január 1-től 30-ig szavazhat majd. A nyerteseket egy
gálaesten február 10-én tüntetik ki, ahol életműdíjakat is átadnak -
ismertette. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és
Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója elmondta, hogy Magyarországon
az agrárnépesség körülbelül 10 százaléka rendelkezik
agrárképzettséggel, és csupán 3 százalékuknak van felsőfokú agrár
végzettsége. Ennek megfelelően fontos a mezőgazdaság, az
élelmiszergazdaság területeinek népszerűsítése - tette hozzá. A
díjjal az egyéni teljesítmény mellett olyan kimagasló
tevékenységeket is elismernek, amelyeket az ágazat szereplői a
szűkebb-tágabb közösségükért végeznek. Az elmúlt években a
mezőgazdaság legfontosabb szereplőinek 11 kategóriában 29 díjat
adtak át - jegyezte meg.