A szerb védelmi miniszter szerint az Egyesült Államok nyomást gyakorol Szerbiára
Belgrád, 2017. október 24., kedd (MTI) - Minden eddiginél súlyosabb nyilvános nyomásgyakorlásnak nevezte Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter azt, hogy Brian Hoyt Yee, az Egyesült Államok külügyminisztériumának európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára kijelentette: az európai uniós tagságra törekvő Szerbia és a hozzá hasonló országok nem egyensúlyozhatnak a Kelet és a Nyugat között, hanem egyértelmű üzenetet kell küldeniük arról, hová tartoznak.
Brian Hoyt Yee ezzel Szerbia utóbbi évekbeli külpolitikájára
utalt, amely lényegében úgy lehet összefoglalni, hogy Belgrád nem
kíván választani a Kelet és a Nyugat között, az ország stratégiai
célja a teljes jogú EU-tagság elnyerése, mindazonáltal nem kívánja
megszakítani az Oroszországgal fenntartott hagyományosan jó és
baráti viszonyt. Mindeddig sem Brüsszel, sem Washington nem kérte
azt nyíltan a nyugat-balkáni országtól, hogy szakítsa meg
kapcsolatát Moszkvával, és választás elé sem állította.
A szerbiai közszolgálati televízió beszámolója szerint az
amerikai politikus úgy vélekedett: az uniós tagságra törekvő
országoknak választaniuk kell, és ezt a stratégiai döntést a
hivatalos politika részévé kell tenniük, ahogyan az korábban
Horvátország és Montenegró esetében történt. "A tetteknek
erősebbeknek kell lenniük a szavaknál, egyértelmű üzenetet kell
küldeni" - húzta alá. Szerinte fontos, hogy Belgrád hogyan mutatja
ki elkötelezettségét, mert ezt az országot a nemzetközi közösség
érdeklődéssel figyeli.
Az Egyesült Államok külügyminisztériumának európai és eurázsiai
ügyekért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: az orosz és
az európai Balkán-elképzelések eltérnek egymástól. Véleménye szerint
míg Oroszország mindent megtesz annak érdekében, hogy a térség
gyenge és megosztott legyen, az Európai Unió erős és integrált
régiót szeretne.
A helyettes államtitkár kétnapos látogatásra érkezett hétfőn
Belgrádba, ahol részt vett egy belgrádi gazdasági fórumon, és a
Szerbiára vonatkozó kijelentései ott hangzottak el. A politikus
kedden találkozik a szerb köztársasági elnökkel, valamint a
miniszterelnökkel, és feltételezhetően ismét szóba kerül Szerbia
egyensúlyra törekvő politikája.
Aleksandar Vulin védelmi miniszter viszont még Hoyt Yee belgrádi
tárgyalásai előtt hangot adott véleményének. Szerinte Brian Hoyt Yee
kijelentése egyáltalán nem diplomatikus, és nyílt nyomásgyakorlásnak
számít. Aláhúzta: Belgrádnak joga van önállóan dönteni, "bármilyen
nagy is legyen a másik fél, amely azt hiszi, hogy Belgrád helyett
hozhat döntéseket". Mint mondta: a helyettes államtitkár
kijelentései nem barátiak és nem ildomosak. Hozzátette, nem tudja,
hogyan fog minderre reagálni a szerb államfő, de - a korábbi
tapasztalatok alapján - minden bizonnyal hárítani tudja a
nyomásgyakorlást.