Kisebbségi szerb bírókat és ügyészeket neveztek ki Koszovóban
Belgrád/Pristina, 2017. október 24., kedd (MTI) - Negyvenkét kisebbségi szerb bírót és tizennégy ügyészt neveztek ki kedden az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában a Szerbia és Koszovó közötti brüsszeli megállapodás részeként.
A helyi sajtó beszámolói szerint a bírók és az ügyészek
esküjének szövegében az is olvasható, hogy készek és hajlandóak a
koszovói igazságügyi rendszer előírásainak megfelelően dolgozni, és
e rendszer részeivé válni. Erre a kitételre azért volt szükség, mert
a kisebbségi szerb igazságügyi dolgozók korábban nem fogadták el a
koszovói intézményeket, és külön rendszert működtettek az ország
északi, Szerbiával határos területén. A koszovói igazságügyi
rendszerbe történő integrációról Hashim Thaci koszovói elnök és
szerb kollégája, Aleksandar Vucic egyezett meg néhány hónapja a két
ország kapcsolatának javítását célzó brüsszeli tárgyalások
keretében.
Az igazságügyre vonatkozó megállapodással összhangban egységessé
vált a koszovói igazságügyi rendszer. Ezentúl a koszovói szerb
bírák, ügyészek és az igazságügyben dolgozók mind a koszovói
igazságügyi minisztériumhoz tartoznak, azzal a feltétellel, hogy a
szerbek lakta részeken szavatolják a szerb bírák, ügyészek, ügyvédek
munkáját. A szerbek által is lakott területeken lakossági
számarányuknak megfelelően lesznek albán és szerb nyelvű bírák a
bírói testületekben, és arra is garanciát vállalt a koszovói fél,
hogy a legtöbb helyen szerb lesz a bíróság elnöke. Ugyanezen elv
alapján oszlik meg a szerb és albán ügyészek aránya, a főügyész
azonban albán lesz.
A szerb bírók és ügyészek mindazonáltal - a szerb sajtó szerint
- sehol nem nyilvánították ki azt, hogy elismernék Koszovó
függetlenségét, és a kinevezésüket tartalmazó dokumentumban sem
szerepel Koszovó státusára vonatkozó jelzés.
Pristina 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, Belgrád azonban
ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját déli
tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.