Éticsiga feldolgozóüzem épül Kisvárdán
Kisvárda, 2017. november 10., péntek (MTI) - Száz százalékban exportra fog termelni az a 6,5 milliárd forintból felépülő, élő éticsigát feldolgozó és fagyasztott tésztatermékeket gyártó üzem, amelynek alapkövét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán tették le pénteken.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az ünnepségen
elmondta, a 12 ezer négyzetméteres, korszerű üzem háromszáz új
munkahelyet teremt a régióban.
"Az alapkőletétel egy újabb állomása a magyar gazdaságpolitika
sikersorozatának, sorra épülnek a gyárak, az üzemek, újra teremtjük
a magyar ipart" - fogalmazott a miniszter. Hozzátette, ebben a
folyamatban a külföldi befektetők és a magyar cégek egyaránt
fontosak, a gazdaság fejlődése szempontjából pedig kulcsfontosságú a
jó együttműködés.
Kötél Bernadett, a beruházó francia Croque
Bourgogne-IMOFI-Bourgogne Gastronomie cégcsoporthoz tartozó
Bourgogne Gastronomie Kft. ügyvezető igazgatója szerint a termelés
várhatóan 2018 közepén kezdődik el, a termékek elsődleges piaca
Franciaország lesz.
Az itt előállított vajazott csigát, a sós és édes fagyasztott
tészta termékeket, valamint a későbbiekben előállítandó gyümölcs-,
hús-, csigatöltelékeket nagykereskedők, áruházláncok, luxuséttermek
és nívósabb vendéglátóhelyek vásárolják.
Az ügyvezető az eseményen emlékeztetett, a csigafeldolgozásnak
komoly múltja van Magyarországon. A Bourgogne Gastronomie Kft.
anyavállalata, az IMOFI Kft. zalaszentgróti üzemében évente mintegy
ezer tonna, részben Magyarországon gyűjtött éticsigát dolgoznak fel.
(A védett állatfaj egyedeiből egy 2006-os jogszabály szerint április
1. és június 15. között évente összesen maximum kétezer tonna
gyűjthető Magyarországon.) A cég alapanyagként a hazai mennyiség
felvásárlása mellett több kelet-európai országból, például
Romániából, Fehéroroszországból és Litvániából is vesz éticsigát.
Hozzátette, a társaság a vajazott csigatermékek iránt várhatóan
egyenletesen növekvő globális piaci kereslet miatt döntött úgy, hogy
Kisvárdán új termelőüzemet épít fel. A beruházáshoz a magyar kormány
negyven százalékos támogatást biztosított.
Franciaország a világ legnagyobb csigafogyasztójának számít; a
természetes élőhelyről begyűjtött, főzés és pácolás után saját
házába visszatöltött, fűszeres vajjal ízesített - a francia
fogyasztás mintegy 75 százalékát adó - burgundi éticsiga hagyományos
karácsonyi előétel. Franciaországban a forgalom mintegy 80
százalékát importból tudják csak fedezni.
A fagyasztott élelmiszerek és tésztafélék piaca jelentős mértékű
bővülés előtt áll, Franciaországban közel két százalékos növekedés
várható.
A nyilvános cégadatok szerint az IMOFI Kft. 2016-ban átlagosan
129 munkavállalót foglalkoztatott, nettó árbevétele több mint 4,3
millió euró (1 milliárd 341 millió forint) volt, adózott eredménye
meghaladta a 137 ezer eurót (42,7 millió forint).
(FOTÓ)