Ismeretterjesztő kötet jelent meg az erdélyi régészetről
Budapest, 2017. november 10., péntek (MTI) - Ismeretterjesztő kötetet mutattak be Erdélyi régészet címmel pénteken Budapesten. T. Szabó Csaba régész, a könyv szerzője elmondta, munkájának fő célja párbeszédet nyitni a régészettudomány és a nagyközönség között.
Egy régészeti leletnek legtöbbször nincs etnikai hordozóeleme,
de van története és kulturális üzenete. A feladatunk megragadni ezt
a történetet, hogy a társadalom saját örökségeként tekinthessünk a
földből előkerült tárgyakra - hangsúlyozta a szerző, aki szerint
rengeteg tévhit - a régészek az autópálya-építések és beruházások
lassítói, kincsekre vadásznak és dinoszauruszokat ásnak ki - alakult
ki a régészet körül, amelyeket a könyv megpróbál eloszlatni, és a
társadalom hasznos részeként elfogadtatni a régészettudományt.
Romániában mintegy 16500 régészeti lelőhely ismert, ebből több
mint hétezer Erdélyben található. Ugyanakkor ez csupán töredéke
lehet a még felfedezésre váró lelőhelyeknek - mondta T. Szabó Csaba.
Összehasonlításként említette, hogy Magyarországon több mint 50
ezer, míg Svédországban több mint félmillió lelőhely ismert.
Az Exit Kiadó által gondozott kötet, amely 1993 óta az első
ismeretterjesztő munka az erdélyi régészetről magyar nyelven, négy
fő részre tagolódik. Külön foglalkozik a világon egyedülállóan jó
állapotban fennmaradt verespataki római kori aranybányával,
Gyulafehérvár régészeti örökségével, a régészeti
feketekereskedelemmel, valamint bemutat több jelenleg futó, Erdély
kulturális örökségének megőrzése szempontjából fontos régészeti
projektet.
T. Szabó Csaba kitért arra is, hogy a kötettel szeretné
bevezetni a magyar gondolkodásba az angol nyelvterületen negyven éve
ismert közönségrégészet (public archeology) fogalmát. A tudományág
feladata a régészet és a nagyközönség közötti párbeszéd
megteremtése, feladatai a régészeti pedagógiától a látványrégészeten
át a közösségi régészetig, vagyis a laikusoknak, önkénteseknek a
régészeti munkába bevonásáig terjednek. Ugyancsak fontos feladat
kialakítani az együttműködés kereteit a fémdetektoros amatőr
régészekkel, ezzel is csökkentve az illegálisan kiásott és a
feketepiacon értékesített leletek számát. "A régész ma már nem ülhet
elefántcsonttoronyban" - fogalmazott a szerző.
T. Szabó Csaba kolozsvári ókortörténész és régész, publicista, a
Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső köztestületi tagja. Főbb
kutatási területe a Mithrász-kultusz, Dacia római provincia
vallástörténete és az erdélyi régészet története.
A kötetbemutatón Kalmár Ferenc András, a Külgazdasági és
Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának
fejlesztéséért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta: Európa olyan
kihívásokkal néz szembe, amelyek megkövetelik az összefogást. Ezért
nagy szükség van a történelemtanítás megreformálására, hogy
eltűnjenek a fiatalokba belenevelt, nemzeti sérelmekből,
súrlódásokból fakadó tüskék.