OTP: a jó gazdasági környezet segítette az OTP eredményét
Budapest, 2017. november 10., péntek (MTI) - Pozitív gazdasági környezet jellemzett minden országot, ahol az OTP jelen van, s ez kiemelten igaz Magyarországra, mindez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a második negyedévhez hasonlóan a harmadik negyedév is jól sikerült a bankcsoport számára - mondta Bencsik László az OTP Csoport vezérigazgató-helyettese az idei első kilenc havi eredményeket ismertető sajtótájékoztatón pénteken.
A pénzintézet hajnalban közzétett gyorsjelentésére utalva
Bencsik László felidézte, hogy a csoport egészében 23 százalékkal
nőtt a teljesítő hitelállomány egy év alatt, ami az akvizíciók
hatásának a kiszűrésével is elérte a 10 százalékot. Ezen belül
Magyarországon 12 százalékos volt a növekedés. A
vezérigazgató-helyettes arra számít, hogy a növekedés tovább fog
gyorsulni, amit a teljesítő hitelállomány negyedév alatt 3
százalékos növekedése is mutat.
Ami a magyarországi lakástámogatási programban való részvételt
illeti, rendkívül pozitívnak értékeljük azt, és minél szélesebb kör
számára elérhetővé kívánjuk tenni - fogalmazott Bencsik László.
Hozzátette, hogy október végéig több mint kilencezer támogatási
szerződést kötött a pénzintézet, s számításaik szerint a
közvetítések nagyjából felét az OTP Bank végzi.
A magyarországi tevékenységről szólva elmondta, hogy mind a
lakossági, mind a vállalati üzletág úgy képes növekedni, hogy közben
a piaci részesedésük is emelkedik, a vállalati szektorban például
elérte a 14 százalékot, jelzáloghitelezésben pedig csaknem 28
százalék a részesedés.
A kamatmarzsok negyedévről negyedévre alacsonyabbak az
országban, a harmadik negyedév végére 3,14 százalékra estek, aminél
a csoporton belül már csak az eurót használó Szlovákiában
alacsonyabbak a számok - jelentette ki Bencsik László, aki szerint
ennek pozitív oldalai is vannak, hiszen a volumennövekedések
összefüggnek az alacsony kamatszinttel.
Kiemelte, hogy az alacsony kamatkörnyezet ellenére, illetve az
akvizíciók elhanyagolható hatása mellett is képes volt
Magyarországon 14 százalékkal nőni éves alapon a betétek állománya.
A gyorsjelentés szerint az első kilenc hónapban 28 százalékkal
nőtt az újonnan folyósított jelzáloghitelek száma, és a személyi
hiteleknél még ennél is jelentősebb, 50 százalékos volt az
emelkedés. Arra az újságírói kérdésre, hogy a pénzintézetnél nem
tartanak-e attól, hogy túlfűtötté válik a piac, a
vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy ez a veszély egyelőre nem áll
fenn. A lakossági hitelek aránya a GDP-hez képest kevesebb mint tíz
százalék, miközben például Szlovákiában ez a szám 30 százalék
feletti - jegyezte meg Bencsik András. A jegybank úgynevezett
adósságfékje is segít megelőzni a túlhitelezést - tette hozzá arra
is kitérve, hogy a kedvező makrogazdasági helyzet, ezen belül
például az alacsony államháztartási hiány, illetve a jelentős
többlettel rendelkező fizetési mérleg is abba az irányba mutat: a
gazdaság optimális fejlődéséhez a hitelezés további felfuttatása
szükséges.
A növekedés motorját a bank magyarországi tevékenysége jelenti,
de kiemelkedő többletet adott a növekedéshez az oroszországi és az
ukrajnai érdekeltség is - vélekedett a vezérigazgató-helyettes, aki
azt is megjegyezte, hogy májustól a szintén kiemelkedően teljesítő
horvát bank is bekerült a mérlegbe. Év végéig a megvásárolt szerb
bankot és a romániai pénzintézetet is integrálják, ami még további
tíz százalékkal növeli a teljesítő állományukat. Az újabb
felvásárlásokkal kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva Bencsik
László úgy válaszolt: továbbra is keresik az érdemi lehetőségeket.
Az OTP Csoport a frissen közzétett gyorsjelentése szerint 79,329
milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el a harmadik
negyedévben.
A sajtótájékoztatón Florova Anna, a Lakossági hitelezési
igazgatóság ügyvezető igazgatója bemutatta a pénzintézet 2016
szeptemberében elindított új termékét, a digitális fogyasztási
hitelt. Eddig 4500 ügyfél, négy milliárd forintnyi összegben vett
fel ilyen kölcsönt a pénzintézet internetbankján keresztül. Az
online igénylést akár negyven perc alatt is elbírálhatják a
pénzintézetnél, s ennyi idő alatt kedvező esetben a kért összeg is
megérkezhet a bankszámlára.