Öt művész jutott a Budapesti Nemzetközi Gitárverseny döntőjébe
Budapest, 2017. november 10., péntek (MTI) - Öt művész, köztük egy magyar versenyző jutott a 2. Budapesti Nemzetközi Gitárverseny döntőjébe, amelyet szombaton rendeznek a Zeneakadémián.
A döntőbe jutott Magyarországot képviselve Szalai Lotti, az
olasz Gian Marco Ciampa, a német Jessica Kaiser, Svájcból Damiano
Pisanello, valamint Ukrajnából Marko Topchi. Az öt művész három
kontinens 19 országának összesen 32 fiatal tehetsége közül bizonyult
a legjobbnak - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég
pénteken az MTI-vel.
A versenyzők a magyar Anima Musicae Kamarazenekar és Joan Pages
Valls spanyol karmester közreműködésével egy versenyművet adnak elő,
szabadon választva Joaquin Rodrigo spanyol zeneszerző közismert
Concierto de Aranjuez című műve, vagy Heitor Villa-Lobos brazil
zeneszerző Concertója közül.
A 12 tagú nemzetközi zsűri döntése alapján a dobogósok a mintegy
9500 euró értékű pénznyeremény mellett két értékes koncerthangszert
nyernek további 7500 euró értékben. A győztes ezeken kívül 16
koncertmeghívást kap európai és ázsiai rendezvényekre, valamint a
nézők szavazatai alapján 1000 eurós közönségdíjat is kiosztanak.
A 2. Budapesti Gitárversenyt este gálakoncert zárja.