Európa jövője - Szijjártó: Magyarország célja és érdeke az erős és sikeres Európa
Budapest, 2018. május 23., szerda (MTI) - Magyarország célja és érdeke az erős és sikeres Európa, és természetes, hogy vita van arról, milyen út vezet ehhez - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, az Európa jövője című nemzetközi konferencián.
A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért
Közalapítvány, valamint a Századvég Alapítvány által szervezett
kétnapos tanácskozáson tartott nyitóelőadásában a külügyminiszter
kiemelte: az erős Európához szükséges a szabad versenyt engedni
Európán belül is, vissza kell adni az európai emberek biztonságát,
meg kell őrizni Európa keresztény identitását, a következő hétéves
költségvetésről tisztességes vitát kell folytatni, nem szabad tovább
erodálni az európai demokráciát, továbbá szükség van az EU gyors
bővítésére.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a parlamenti választáson az
emberek egyértelmű döntést hoztak, azt a pártcsaládot választották,
amely világossá tette, hogy számára a magyar emberek biztonsága az
első. Az emberek azt szeretnék, hogy Magyarország magyar ország
maradjon, és a kormány ezt szem előtt tartva "áll bele" az európai
vitákba - jelentette ki.
A tárcavezető kifejtette: vannak, akik szerint erős unió csak
gyenge tagállamokra épülhet, ha a tagállamok kompetenciáit
összegyűjtik egy központban, de Magyarország szerint csak erős
tagállamokra épülhet erős EU. Ennek része a szabad verseny a
tagállamok között és a biztonság helyreállítása is - mutatott rá.
Hozzátette: a brüsszeli migrációs politika kudarcot vallott,
ahogyan a nyugati társadalmi integrációs törekvések egy jó része is,
ezért nem lehet nyomást helyezni az országokra, hogy fogadják el, a
migráció jó dolog.
A következő uniós pénzügyi keretet illetően közölte: hazug
beállítás, hogy az európai források egyfajta humanitárius segélyek
Közép-Európának, hiszen ezek az európai szerződések alapján járnak,
ráadásul Közép-Európa megnyitotta a piacait a nyugat-európai
vállalatok előtt, amelyek hatalmas profitot csináltak itt.
Az európai demokrácia tekintetében pedig megjegyezte: az uniónak
rá kell bízni a polgárokra a döntést az EU jövőjéről, és nem szabad
lezárni a nagy döntéseket a jövő évi európai parlamenti választás
előtt.
Szijjártó Péter kitért arra: az EU jelenleg történelmi kihívások
sorozata előtt áll. A biztonsági kérdések tekintetében például
Brüsszelben eddig helyes válaszok nem születtek, és a hidegháború
lezárása óta soha annyira labilis nem volt a biztonsági helyzet,
mint most - közölte.
Mint mondta, Ukrajnában továbbra is háború zajlik, miközben az
ország megmagyarázhatatlan lépéseket, döntéseket hoz, nemzetközi
kötelezettségeit, kisebbségi jogokat megsértve. A Brexit miatt pedig
az EU lassan elveszti gazdasági teljesítménye egyhetedét, és nem
látni, pontosan milyen megállapodással sikerül lezárni a
tárgyalásokat - utalt egy újabb kihívásra.
A külügyminiszter szerint természetes, hogy vita van Európa
jövőjéről, ez nem baj, az viszont igen, ha a vita nem a józan ész
talaján zajlik, ha egyesek azonnal emocionális síkra terelik, és
hogy ha azonnal megbélyegzik azt, aki nem az európai mainstreamet
képviseli.
Frank Füredi brit író, szociológus, kommentátor előadásában
arról beszélt, hogy jelenleg új harcok, kultúrharcok zajlanak, az
dől el, hogy lehetünk-e önálló ország, amely maga dönti el, milyen
jövőt épít, milyen értékek mentén neveli fel a fiatalokat. Fontos
megnyerni ezt a harcot, mert ettől függ a jövőnk - mutatott rá.
Hozzátette, ha valaki még hisz a nemzetekben, a határok
fontosságában, azt populistának tekintik, gyorsan rásütik ezt a
jelzőt bárkire, aki megpróbálja megkérdőjelezni a föderalista
beállítást. Ha valaki nem vallja magát kozmopolitának, azt szinte
azonnal fasisztának nevezik, és a ha valaki hisz a határokban, arra
azt mondják, 19. századi illúziókat kerget - fogalmazott.
Frank Füredi a migráció kérdésével kapcsolatban kijelentette: ha
nem számít, ki jár át a határokon, akkor az állampolgársági státus
elértéktelenedik, ami veszélyes fejlemény.
Közölte: ha igazi jövőt akar építeni Európa, tanulnia kell a
múltból és komolyan kell vennie a kulturális örökségét.
Varju Krisztina, a magyar V4-es elnökség lebonyolításáért
felelős miniszteri biztos köszöntőjében elmondta: a visegrádi négyek
(Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) az Európa
jövőjéről folytatott vitában megbízható szövetségesnek számítanak, a
realitás talaján állva képviselik álláspontjukat Európa stratégiai
és hosszú távú érdekeinek védelmében. Az általuk megfogalmazott
aggodalmak a társadalomért, a közös jövőért érzett felelősség
megnyilvánulását jelentik - közölte.
A Várkert Bazárban rendezett konferencia a 2017-2018-as V4-es
magyar elnökség kiemelt kulturális, tudományos eseménye. A
rendezvény alkalmat kínál azon politikai, gazdasági folyamatok
elemzésére, illetve identitásteremtő kulturális értékek
bemutatására, amelyek nagy hatással vannak Európa jelenére,
jövőjére, egyúttal kijelölik a közép-európai országok mozgásterét az
Európai Unióban és azon kívül.
A rendezvényen vezető politikusok, elismert professzorok, neves
közszereplők osztják meg gondolataikat.
(FOTÓ)