Európa Tanács: hiányosságok mutatkoznak a gyermekkereskedelem elleni tagállami intézkedésekben
Brüsszel/Strasbourg, 2017. március 30., csütörtök (MTI) - Számos európai országban jelentős hiányosságok mutatkoznak a gyermekek kereskedelme elleni intézkedésekkel kapcsolatban - emelte ki az Európa Tanács (ET) emberkereskedelem elleni szakértői csoportja (GRETA) csütörtökön közétett jelentésében.
A 47 tagállamot tömörítő páneurópai szervezet szakértői
csoportja arra hívta fel a figyelmet, hogy 2012 és 2015 között
európai országokban mintegy 4300 gyermek esett az emberkereskedelem
áldozatául.
A regisztrált eseteken felül ugyanakkor számos további áldozata
is volt a nemzetközi szinten működő emberkereskedő hálózatoknak
egyes tagállamok hiányos azonosítási eljárásai, a gyermekek nem
megfelelő elhelyezése és a szükséges felügyelők kinevezésének
elmaradása miatt. A feltárt esetek azt mutatják, hogy az elrabolt
kiskorúakat legtöbbször szexuális kizsákmányolásnak teszik ki,
kényszermunkára, kényszerített koldulásra, bűncselekmények
elkövetésére és kierőszakolt házasságra kényszerítik.
Az Európa Tanács emberkereskedelem elleni szakértői csoportja
jelentésében kiemelte, a kísérő nélküli és a szüleiktől elválasztott
gyermekek különösen veszélyeztetettek az emberkereskedelem
szempontjából.
Számos tagállam előremutató intézkedései ellenére több tagállam
nem biztosít megfelelő jogi védelmet az áldozatoknak, néhányukat
büntetőeljárás alá is vonták, sőt elmarasztaló ítélet is született
ellenük rájuk kényszerített bűncselekmények elkövetéséért - tették
hozzá.