A vártnál kisebb lett a spanyol költségvetési hiány 2016-ban
Madrid, 2017. március 30., csütörtök (MTI) - Spanyolország GDP-arányos költségvetési hiánya 4,5 százalék volt 2016-ban, amely kisebb mint a Brüsszel által várt 4,6 százalék - jelentette be a spanyol pénzügyminiszter madridi sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Cristóbal Montoro hangsúlyozta: a bankoknak nyújtott támogatást
leszámítva a tavalyi deficit még alacsonyabb, 4,3 százalékos.
Mint mondta, az államháztartási hiány összegszerűen 48,2
milliárd euró, ennyivel költöttek többet a bevételeknél a múlt évben.
Ismertetése szerint a Spanyolország legnagyobb közigazgatási
egységeinek számító 17 autonóm közösség közül 11-ben tartották az
előírt 0,7 százalékos költségvetési hiányt, a többi hat régióban a
deficit átlagosan 0,8 százalék lett.
A spanyol önkormányzatok hiány helyett 0,6 százalékos pluszban
zárták a tavalyai évet.
A társadalombiztosításban a várt 1,7 százalék helyett 1,62
százalékos deficit keletkezett.
A Mariano Rajoy vezette spanyol kormánynak 2012 óta először
sikerült teljesíteni az Európai Unióval kötött stabilitási paktumban
vállalt hiánycélt.
2015-ben például az elfogadott 4,2 százalék helyett 5,16
százalék, 56 milliárd euró lett Spanyolország államháztartási
hiánya. Emiatt az Európai Bizottság az uniós forrásokat érintő
szankciókat helyezett kilátásba a dél-európai országgal szemben, de
ezektől végül eltekintett, mert a tárgyalások során Spanyolország
ígéretet tett, hogy deficitcsökkentő intézkedéseket vezet be.
Cristóbal Montoro szerint idén is sikerül teljesíteni az uniós
vállalásokat, a 2017-es célkitűzés 3,1 százalék. 2018-ra pedig 2,2
százalékos deficittel számolnak - tette hozzá.
A tavaly novemberben megalakult spanyol kormány pénteken fogadja
el a 2017-es költségvetési tervezetet, amelynek vállalt fő célja a
hiánycsökkentés a Brüsszelnek tett ígérethez híven.
A kisebbségben kormányzó konzervatív Néppárt (PP) tervezetét
eddig egyedül a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű középpárt támogatja,
a két pártnak közösen sincs meg a szükséges többsége a büdzsé
elfogadásához.