AIPM: késve kerülnek támogatotti körbe bizonyos onkológiai terápiás készítmények
Budapest, 2017. március 30., csütörtök (MTI) - A korábban ígért tizenöt helyett mindössze hat új onkológiai terápiás készítmény került gyógyszertámogatotti körbe - derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményből.
Mint írták, tavaly október 27-én hirdette ki az emberi
erőforrások minisztere négy onkológiai terápiás területen -
melanoma, prosztatadaganat, onkohematológia, tüdődaganat - 15 új,
innovatív gyógyszer támogatásba történő befogadását. A bemutatott
tervek szerint a betegek idén januárjától juthattak volna hozzá az
életmentő terápiákhoz, azonban ez nem valósult meg: csak február
1-jétől és csak hat új készítmény vált elérhetővé, a többi új
gyógyszer támogatásba kerülésének időpontja várhatóan április 1.
Az egyesület úgy véli, a csúszás miatt a bejelentett új
gyógyszerek többsége esetében akár további fél év is eltelik a
rendelet kihirdetése és a között az időpont között, mire a betegek a
támogatási rendszer normál menetében hozzájuthatnak a terápiához, és
az így elérhetővé váló új gyógyszerek több ezer embernek javíthatják
jelentősen az életkilátásait.
Közölték, a késleltetett befogadások hátterében több dolog is
áll. Egyrészt a magyar gyógyszerértékelési folyamat kifejezetten
pénzügyi fókuszú, amit jelentős forráshiány súlyosbít, másrészt a
végső (minisztériumi szintű) döntéshozatalnak nincs meghatározott
határideje, ennek következtében a teljes elbírálási időszak több
hónapig vagy akár több évig is elhúzódhat.
További nehézséget jelent az új, innovatív gyógyszerekhez
történő hozzájutásban az, hogy az egyedi méltányossággal adható
gyógyszereket már csak egy bizonyos keretösszegig finanszírozza a
biztosító, az e feletti összeget az érintett gyártóknak vissza kell
majd fizetniük. Ez a későbbiekben akár azt is jelenti, hogy ingyen
kellene a lakosság számára biztosítani a gyógyszert - véli az
egyesület.
Jelenleg mintegy ötven új terápia vár befogadásra a többi között
az onkológia, a diabétesz, az ízületi és egyéb gyulladásos
betegségek, a tüdőgyógyászati kórképek és a hepatitis C területén.
Az AIPM szerint fontos lenne a támogatásba való befogadási folyamat
felgyorsítása és a bürokrácia csökkentése, hogy az arra rászoruló
betegek időben megkaphassák a legmegfelelőbb kezeléseket.