Brexit - Brit nagykövet: a brit és magyar közös érdekek továbbra is megmaradnak
Budapest, 2017. március 30., csütörtök (MTI) - Iain Lindsay brit nagykövet szerint a Brexit nem befolyásolja a magyar és brit közös érdekeket, amelyek jó kapcsolatot biztosítanak a két ország között.
A britek unióból való kilépésével kapcsolatban csütörtökön
tartott sajtótájékoztatón a nagykövet hangsúlyozta, a brit kormány
bízik benne, hogy képes lezárni a tárgyalásokat két év alatt, majd
szabadkereskedelmi egyezmények útján ezt követően is erős partnerek
maradnak az Európai Unióval. Több évtizedes közös munkáról van szó,
közös érdek, hogy a kilépés után is megmaradjanak jó kapcsolatok,
ezért fontos, hogy a tárgyalásokhoz pragmatikusan álljanak hozzá -
jelentette ki Iain Lindsay.
Aláhúzta, hogy a kilépés után is Európa második legnagyobb
gazdasága lesz a brit, ezért konstruktív megállapodásra van szükség,
és a tárgyalásokon nem csak a kilépésről, hanem a jövőbeni
kapcsolatokról is egyeztetnek.
Iain Lindsay azt is hangsúlyozta, az emberek nem arra szavaztak,
hogy azért lépjenek ki, hogy rosszat tegyenek az unióval, hanem
azért, hogy nagyobb beleszólásuk legyen a saját életük alakulásába.
Magától értetődő, hogy az uniónak és a tagországoknak erős és szoros
bilaterális megállapodásokra van szüksége a kilépést követően -
mondta.
Az MTI azon felvetésre, hogy a légiközlekedési szektornak minél
előbb tudnia kell, mik lesznek a körülmények, Iain Lindsay azt
mondta, Theresa May miniszterelnök világossá tette: addig, amíg az
ország az unió tagja, az uniós jog érvényes a nemzetközi üzleti
kapcsolatokra, a kilépés utáni napon pedig a brit jog fog erre
vonatkozni. Hozzátette azonban, hogy amennyiben szükséges, a brit
kormány igazítani fog a szabályokon. A cél az, hogy a legkisebb
mértékben zavarják a gazdasági és kereskedelmei kapcsolatokat és az
uniónak is ez az érdeke - tette hozzá.
A jogalkotási folyamat idén ősszel kezdődik el, de csak azon a
napon lépnek életbe a passzusok, amikor az ország kilép az unióból.
A tárgyalások májusban kezdődnek arról, hogy az ország az unióból
való kiválás után tagja marad-e "Nyílt égbolt" légiközlekedési
rendszernek.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA), valamint a több
brit légitársaság is azt kérte korábban a brit kormánytól, hogy
minél előbb tisztázzák a légiközlekedésre vonatkozó szabályokat,
mert a társaságok egy évre előre alakítják a menetrendjüket, ezért
tisztában kell lenniük a szabályokkal.