Tőzsde - Stagnáltak az indexek nyitáskor New Yorkban
New York, 2017. március 30., csütörtök (MTI) - Alig mozdultak el előző napi záróértékükről a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön nyitáskor.
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,01 százalékos, az SP
500-as mutató pedig 0,007 százalékos pluszban, míg a technológiai
részvények Nasdaq Composite mutatója 0,03 százalékos mínuszban
indította a kereskedést, gyakorlatilag stagnált mindhárom index.
A nyugat-európai értéktőzsdék vegyes képet mutatnak: a londoni
FTSE-100 index 0,29 százalékos veszteséget, míg a frankfurti DAX-30
index 0,10 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,15 százalékos
nyereséget mutatott délután fél háromkor.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0745 dollárt
adtak, 0,18 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez
képest 0,12 százalékkal drágult a dollár, 111,18 jenen forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két
nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik.
Közép-európai idő szerint csütörtök délután fél négy után pár
perccel a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West
Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta májusi szállításra
hordónként (159 liter) 49,94 dollárba került, 43 centtel, 0,87
százalékkal drágult.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára júniusi szállításra
hordónként 30 centtel, 0,57 százalékkal 52,85 dollárra nőtt az
Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.
Csütörtökön vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow
Jones 0,20 százalékkal, 20 659,32 pontra csökkent, míg a Standard
Poor's 500-as mutató 0,11 százalékkal, 2361,13 pontra, a Nasdaq
Composite mutatója pedig 0,38 százalékkal, 5897,55 pontra emelkedett.