Fazekas Sándor: program indul a magyar borok hitelességének erősítésére
Budapest, 2017. július 19., szerda (MTI) - Program indul a magyar borok hitelességének erősítésére, ennek során egy modern eljárás segítségével megalkotják a magyar borok eredetmintázati térképét, amely a borok származási helyét és összetételét mutatja - mondta a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Fazekas Sándor közölte: a program megvalósítása érdekében a
Földművelésügyi Minisztérium (FM) stratégiai megállapodást köt a
Diagnosticum Zrt.-vel. A megállapodás lényege, hogy a
részvénytársaság biztosítja a magyar borok eredetmintázati
térképének felrajzolásához szükséges technikai hátteret, és így
létrejön egy olyan - matematikai modell számítás alapján elkészített
- adatbázis, amely nemzetközileg is hiteles.
A program megvalósítására a Diagnosticum Zrt. elnyert mintegy 4
milliárd forintot a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív
program (Ginop) keretéből. A tárca és a részvénytársaság
együttműködésének eredményeként egy éven keresztül a magyar
borászatok ingyenesen kapnak lehetőséget olyan analitikai
vizsgálatokra, amelyek eddig nem voltak Magyarországon elérhetőek.
A miniszter kitért rá: az a tanúsítvány, amelyhez a borászatok
hozzájuthatnak ingyenesen - ha részt vesznek a programban - a
külföldi és a magyar kereskedők számára az eddiginél nagyobb
garanciát jelent a borok származását és minőségét illetően. Ez pedig
számottevően javíthatja a magyar borok piaci pozícióját, erősítheti
a fogyasztói bizalmat. Egy-egy magyar bor "ujjlenyomata" ugyanis jól
láthatóvá válik, ami ellenőrizhető egy adatbázisban is. Ez a program
ugyanis kimutatja nemcsak a borok kémiai sajátosságait, hanem
például információt ad arról a talajról is, ahol a borkészítéshez
használt szőlő termett.
A sajtótájékoztatón ismertetett eljárás alkalmazása hasznos
lehet a borokon kívül más termékek esetében is, ahol az
eredetvédelemmel gondok vannak, mint például a méz, egyes
feldolgozott húsféleségek, szalámik, kolbászok, pálinkák és más
szeszesitalok összetételének meghatározásában - mondta Fazekas
Sándor az MTI-nek.
Kiss Eliza, az FM kiemelt borászati feladatokért felelős
miniszteri biztosa az MTI-nek elmondta: a program végrehajtása már
folyik, a labor kialakítása elkezdődött, a gépek telepítése
megtörtént, innentől kezdve a borászok jelentkezésére van szükség,
hogy részt kívánnak venni a programban.
Mészáros Kálmán, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
(Nébih) borászati és alkoholos italok igazgatóság igazgatója arról
beszélt az MTI-nek, hogy a mostani eljárás 52 paramétert dolgoz fel,
és a különböző technológiákkal készült borokat is fel tudja
dolgozni. Így beazonosíthatók maguk a borvidékek és a borvidékeken
belül lévő kisebb területek is.
Péterfy Ferenc, a Diagnosticum Zrt. elnöke elmondta az MTI-nek,
hogy az elnyert uniós forrásból beszerzett új készülékeket egy
szerencsi laboratóriumban helyezték üzembe.