Tusványos - Semjén: már beérkezhetett az egymilliomodik állampolgársági kérelem
Budapest, 2017. július 19., szerda (MTI) - Már benyújthatták az egymilliomodik magyar állampolgársági kérelmet, az esküt tettek száma pedig novemberre, a Magyar Állandó Értekezlet idejére érheti el az egymilliót - mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán Tusnádfürdőn, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
Semjén Zsolt a héten rendezett 28. Bálványosi Nyári
Szabadegyetem és Diáktáborról azt mondta, Tusványos már majdnem
három évtizede az egyetemes magyarság egyik legfontosabb
tanácskozási fóruma, ezért is lett az idei mottó "Tusványos - a
biztos pont".
A miniszterelnök-helyettes azzal kapcsolatban, hogy Klaus
Iohannis román államfő kedden Székelyföldön járt, úgy vélekedett,
komoly előrelépést jelent, hogy a látogatáson az elnök Iohannis
ugyanis kapott egy székely zászlót, cserébe pedig adott egy románt.
Szintén fontos jelzés, hogy a román elnök állva végighallgatta a
székely himnuszt, valamint azt mondta, hogy támogatja a regionális
és önkormányzati autonómiát - fűzte hozzá Semjén Zsolt.