Vizes vb - Nem jutott döntőbe a magyar szinkronúszó páros
Budapest, 2017. július 18., kedd (MTI) - A huszadik helyen zárt a szinkronúszó párosok szabadgyakorlatának selejtezőjében, így nem jutott döntőbe a Kiss Szofi, Schwarcz Anett duó a magyarországi vizes világbajnokság keddi napján, a Városligetben.
Rendkívül lelkes és kitartó volt a közönség a Városligetben,
hiszen a magyar párost a 19 órakor kezdődött programban 42 induló
közül negyvenedikként szólították, így már fél 11 is elmúlt, amikor
az emelvényre állt a hazai kettős. A fináléba kerülés hatalmas
bravúrnak számított volna, hiszen ekkor az utolsó döntős helyen álló
franciáknak 83,600 pontjuk volt - a magyarok előzetesen a 80 pont
körüli teljesítményt célozták meg.
A magyar duó óriási ováció közepette vonult be, ezúttal
komolyzenére mutatta be kűrjét. A közönség már az első pillanattól
kezdve ütemes tapssal bíztatta a kettőst, amely most is elképesztő
üdvrivalgás közepette fejezte be, s végül 79,8333 pontot kapott.
"Ezt nem lehet megszokni, talán most izgultam a legjobban eddig.
A közönség ezúttal is fantasztikus volt, hihetetlen energiát kaptunk
tőlük" - mondta Schwarcz Anett.
"Nagyon elégedett vagyok, de azért kicsit bosszant, hogy nem
lett meg az a bizonyos nyolcvan pont, pedig mindent megtettünk,
kihoztuk magunkból a maximumot, s azt gondolom, jóval többet
érdemeltünk volna" - tette hozzá Kiss Szofi.
A selejtezőben - ahonnan a legjobb 12 jutott a fináléba - az
orosz páros kapta a legmagasabb pontszámot (96,6333).
A páros szabadprogramban a duóknak három percük (plusz/mínusz 15
másodperc a zene függvényében) van arra, hogy minél kreatívabb
gyakorlatot mutassanak be, a lehető legtöbb elemmel. A párosok
tagjainak minél inkább szinkronban kell lenniük egymással, de
lehetőségük van különböző emelésekre, dobásokra is. A bírák ezt
követően a művészi benyomás, a végrehajtás, illetve a nehézség
alapján pontozzák a kűrt. Más "rokonsportágakkal" ellentétben itt
nem egy előre meghatározott nehézségi szintű gyakorlatot mutatnak be
a versenyzők, hanem a "menet közben" bemutatott elemek, illetve azok
kivitelezése határozzák azt meg.