A Jobbik megszűntetné a pedagógus portfóliót
Budapest, 2017. július 19., szerda (MTI) - A Jobbik megszüntetné a pedagógus portfólió intézményét és az adminisztráció helyett a gyermekekre koncentráló munkát részesítené előnyben - közölte Dúró Dóra, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikus értékelése szerint az ágazati életpályamodell bukás,
a kormány oktatáspolitikája pedig már az alapvetéseinél hibás.
Mint mondta, az adminisztrációs terhek sokakat visszatartanak
attól, hogy részt vegyenek a minősítési eljáráson.
Dúró Dóra egyúttal erkölcsileg megengedhetetlennek nevezte, hogy
több évtizedes munkaviszonyt követően egyes intézményvezetőket
indoklás nélkül, e-mailben vagy telefonon mentsenek fel. Szerinte
ezzel a kormány több esetben szembemegy a szakma, a tantestület és a
szülők akaratával, s felmerül, hogy politikai indokok állnak mögötte.
A jobbikos politikust kérdezték arról is, a kémkedéssel,
valamint költségvetési csalással összefüggésbe hozott Kovács Béla
EP-képviselőt szerdán hallgatják ki a Központi Nyomozó
Főügyészségen. Azt felelte: reméli mielőbb fény derül az igazságra,
a Jobbik megvárja a bíróság jogerős ítéletét, addig az ártatlanság
vélelme megilleti a politikust.