Félelmetes csúcsragadozó volt egy rég kihalt ősi vidrafaj
Buffalo, 2017. november 10., péntek (MTI) - Testmérete és döbbenetesen erős harapása félelmetes csúcsragadozóvá tette a vidrák egyik ősi, hatmillió éve Kína délnyugati részén élt faját.
Az állat megkövesedett koponyáját tanulmányozva a kutatók
megállapították, hogy az ősvidrának olyan erős harapása lehetett,
mint egy medvének - írta a Scientific Reports aktuális száma.
Ma élő rokonai halakkal és kagylókkal táplálkoznak, az ősi
vidrák zsákmányállatainak köre azonban ennél jóval szélesebb
lehetett: az új kutatás szerint össze tudták roppantani nagy
puhatestűek héját, házát, madarak és rágcsálók csontjait.
A kutatók megállapították, hogy a Siamogale melilutra több mint
50 kilogrammot nyomott és akkorára nőtt, mint egy farkas.
"Végeztünk egy sor mérnöki szimulációt a vidrafosszília
állkapocsmodellje és tíz ma élő vidrafaj adatai alapján. Azt
találtuk, hogy az ősi vidra állkapcsa a mai leszármazottakból
kiindulva végzett becslésnél hatszor erősebb" - idézte Jack Tsenget,
az amerikai Buffalói Egyetem kutatóját a BBC.
A kínai Jünnan tartományban fellelt kövületegyüttes egy
nagyjából teljes agykoponyából, alsó állkapocsból, fogakból és
végtagcsontokból áll.
A koponya a kövülési folyamatban évmilliókkal ezelőtt összetört.
A kutatók összetett képalkotó eljárások segítségével számítógéppel
rekonstruálták és felfedezték, hogy az ősállat koponyájának és
fogazatának egyes vonásai a vidráéra, mások a borzéra hasonlítottak
- erről januárban számolt be a Journal of Systematic Paleontology
című szaklap.
A koponyatöredéket egy olyan területen találták, amely egykor
mocsár vagy sekély tó lehetett, körülvéve erdővel. A Suitangpa nevű
területen több száz állati és növényi fosszília őrződött meg
meglepően jó állapotban.