Férfi kézilabda NB I - Újratárgyalják a Tatabánya-Szeged mérkőzésen történteket
Budapest, 2017. január 25., szerda (MTI) - Elfogadta a MOL-Pick Szeged fellebbezését a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) fellebbviteli bizottsága, így újratárgyalják a Grundfos Tatabánya elleni, 18-18-as döntetlennel zárult mérkőzés hajrájában történteket.
A férfi NB I-es találkozót december 16-án játszották Tatabányán,
s a szegedi klub azért óvott, mert az utolsó másodpercekben -
szerinte - a hazaiak egyenlítő gólját követően olyan szabálytalanság
történt a kezdőkörben, amely után kék lapot kellett volna adnia a
játékvezetőnek, valamint hétméterest a szegedieknek. A szankciók
elmaradtak, azaz játékvezetői műhiba történt a vendégek szerint.
A verseny albizottság január elején elutasította a szegediek
óvását és helybenhagyta a pályán elért eredményt, arra hivatkozva,
hogy a "pályán született játékvezetői ténydöntéssel szemben -
függetlenül a ténydöntés helytállóságától - óvás nem nyújtható be".
Ám a fellebbviteli testület - a klub honlapjának beszámolója szerint
- kedden hatályon kívül helyezte ezt a döntést, és új eljárás
lefolyására kötelezte az első fokú bizottságot.
A MOL-Pick Szeged mérlege a találkozót megelőzően százszázalékos
volt az NB I-ben.