Czibere: 4,6 milliárd forintos fejlesztő-foglalkoztató program indul áprilisban
Budapest, 2017. január 25., szerda (MTI) - Mintegy 4,6 milliárd forint keretösszegű fejlesztő-foglalkoztató program indul április 1-jén a fogyatékossággal élő emberek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a hajléktalan emberek képességeinek, készségeinek fejlesztése - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Czibere Károly elmondta: a programban mintegy százharminc
állami, civil, egyházi és önkormányzati intézmény vehet részt, és
várhatóan hétezer embernek biztosítják az új szolgáltatást, amelynek
célja az is, hogy javuljanak az érintettek foglalkoztatási esélyei.
A program pályázatára keddig jelentkezhetnek az intézmények.
Az államtitkár a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs
Központjának egyik műhelyében tartott sajtótájékoztatóján azt
hangoztatta, a kormány elkötelezett abban, hogy a fogyatékossággal
élők is megmutathassák, értékteremtő munkára képesek.
Arról beszélt, nemcsak az intézményi világon kívül, hanem azon
belül is biztosítani kell a munka lehetőségét a fogyatékossággal élő
emberek számára. Ezért döntött a kormány még ősszel, majd az
Országgyűlés decemberben arról, hogy megújítják az intézményekben
élők számára a munkarehabilitáció rendszerét - fűzte hozzá.
A pályázaton elnyert támogatást nem csak bérre, hanem tárgyi
eszközök beszerzésére, új munkaállomások teremtésére is fordíthatják
az intézmények, mert a cél az, hogy minél több munkahelyet hozzanak
létre - mondta.
Közölte, a fejlesztő foglalkoztatás áprilistól már nem
kiegészítő, hanem teljesen önálló új szociális szolgáltatásnak
számít a szociális törvényben foglaltak értelmében.
Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány nemrég elfogadta az
úgynevezett kiváltási stratégiát, és abban már szerepel, hogy a nagy
intézmények helyett kialakítandó új lakhatási formákban, például
lakóotthonokban élő fogyatékos emberek számára "különös hangsúllyal"
kell biztosítani a rehabilitáció, a foglalkoztatás lehetőségét.
Czibere Károly emlékeztetett, az elmúlt öt-hat évben a
fogyatékossággal élő, illetve munkaképességű emberek foglalkoztatási
rátáját 17-18 százalékról mintegy 30 százalékra sikerült emelni;
ebben nagy szerepe volt a szociális intézményekben történő
foglalkoztatásnak.