NGM: a bérmegállapodás révén idén várhatóan tovább bővül majd a kiskereskedelem - FRISSÍTETT (új: NGM közlemény)
Budapest, 2017. január 25., szerda (MTI) - Tavaly novemberben a kormány és a szociális partnerek által elfogadott bérmegállapodás révén idén jelentősen emelkedik a minimálbér és szakmunkás garantált bérminimum ezáltal pedig tovább bővül majd a kiskereskedelmi forgalom, ami hozzájárul a GDP növekedéséhez is - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.
A KSH legfrissebb közlése szerint a kiskereskedelmi forgalom 4,5
százalékkal haladta meg tavaly novemberben az egy évvel korábbit.
Az államtitkár hozzátette: a kiskereskedelemi forgalom 4,5
százalékos növekedése elmarad a lakosság jövedelmi emelkedésétől,
ami az emberek megtakarítási hajlandóságára mutat rá.
Lepsényi István szerint a nem élelmiszer jellegű kiskereskedelem
erősödése azzal magyarázható, hogy a lakosság most kezdi behozni
elhalasztott vásárlásait.
Kiemelte: a kiskereskedelmi forgalom emelkedése egyebek mellett
annak köszönhető, hogy nőtt a családok jövedelme, emelkedtek a
fizetések, csökkent a munkanélküliség és alacsony az infláció.
Szerdán kiadott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium
(NGM) közleményében azt emelte ki, hogy már negyvenegy hónapja
folyamatosan bővül a kiskereskedelmi forgalom.
Nemzetközi összehasonlításban a magyar kiskereskedelmi forgalom
növekedése novemberben meghaladta az Európai Unió 3,4 százalékos
átlagát.
A nemélelmiszer-kiskereskedelem több hónapja tartó nagymértékű
bővülésből is látható, hogy Magyarország és vele az emberek
vásárlóereje erősödik, a tartós fogyasztási cikkek egyre nagyobb
súlyt képviselnek a fogyasztói kosárban. A masszív
bértömeg-növekedés és az emelkedő lakossági bizalom következtében
2016-ban a háztartások fogyasztási kiadása a decemberi
Makrogazdasági és költségvetési előrejelzéssel összhangban 5
százalékkal növekedhetett.