Férfi ökölvívó-vb - Harcsa Zoltántól várja a legtöbbet a kapitány - ELŐZETES
Budapest, 2017. augusztus 24., csütörtök (MTI) - Három magyarral a mezőnyben kezdődik meg pénteken a hamburgi férfi ökölvívó-világbajnokság, melyen ifjabb Balzsay Károly szövetségi kapitány Harcsa Zoltántól várja a legjobb szereplést.
A 85 ország 279 versenyzőjét felvonultató vb-re a júniusi
harkivi Európa-bajnokságon lehetett részvételi jogot szerezni, s a
magyar válogatottból ez Harcsa (75 kg) mellett a mindössze 19 éves
Kovács Richárdnak (64 kg) és a 22 esztendős Hámori Ádámnak (91 kg)
sikerült. Utóbbi kettő újoncnak számít, előbbi ugyanakkor 24 éves
kora ellenére már negyedik világbajnokságán vesz részt, s a
szakvezető abban bízik, hogy ezúttal megszerzi első vb-érmét.
Balzsay úgy látja, a kétszeres Eb-harmadik, Európa
Játékok-bronzérmes Harcsának a tapasztalata és meccsrutinja megvan
ahhoz, hogy eljusson a legjobb négyig, míg a két fiatal képes lehet
egy-két mérkőzést nyerni.
A kapitány a magyar szövetség tájékoztatása szerint elégedett
volt a felkészüléssel, melynek utolsó szakaszát Tatán töltötte trió,
ahol az utolsó előtti héttől csatlakozott hozzá a Dominikai
Köztársaság négyfős vb-csapata is. Balzsay szerint kiváló lehetőség
volt a közép-amerikaiak ellen kesztyűzni, ugyanis remek bokszolókkal
utaznak a vb-re, akiknek teljesen más a stílusuk, mint az európaiaké.
"Nekem a csapattal szemben az az elvárásom, hogy mindenki hozza
ki magából a maximumot, és úgy jöjjön le a szorítóból, hogy nem
maradt benne egyetlen másodperc sem" - mondta el saját elvárásait
Erdei Zsolt, a magyar szövetség elnöke. - "Olyasmit nem szeretnék
látni, hogy az illető egy vesztes meccs után úgy távozik a ringből,
hogy még benne maradt egy-két menetre való energia."
A vb hivatalos programterve alapján mindhárom magyar már a
pénteki első napon ringbe lép, ugyanis 64 kg-ban, 75-ben és 91-ben
is 12-12 selejtezős meccset rendeznek majd, s csak a négy-négy
kiemelt lesz szabadnapos ekkor. A vb a jövő szombati döntőkkel zárul
majd.