Kiszámolták a nagyvárosokban lévő fák hasznának értékét
Washington, 2017. augusztus 23., szerda (MTI) - A világ nagyvárosaiban lévő fák évente több mint 500 millió dollár értékű "szolgáltatást nyújtanak" azzal, hogy tisztábbá, élhetőbbé teszik a városi környezetet - számította ki egy nemzetközi kutatócsoport.
Az Ecological Modelling című online folyóiratban közzétett
tanulmányukban a szakemberek tíz megapoliszt - Peking, Buenos Aires,
Kairó, Isztanbul, London, Los Aneles, Mexikóváros, Moszkva, Mimbi és
Tokió - tanulmányozva jutottak arra a következtetésre, hogy a fa
alapú ökoszisztéma előnyeinek évi átlag értéke 505 millió dollárt
tesz ki nagyvárosonként, ami azt jelenti, hogy egy
négyzetkilométernyi fa 1,2 millió dollár hasznot hoz, egy
városlakóra lebontva 35 dollár haszna van a fáknak.
A fák által nyújtott szolgáltatások értéke könnyen növelhető
azáltal, hogy még több fát ültetünk el - idézte Theodore Endrenyt, a
New York államban lévő Syracusa Környezettudományi és Erdészeti
Főiskola tanárát, a tanulmány vezető szerzőjét a Phys.org
tudományos-ismeretterjesztő hírportál.
A kutatók megbecsülték a városokban lévő fás terület nagyságát,
és azt hogyan járulnak hozzá a 10 metropolisz ökosziszémája
szolgáltatásaihoz, mint a légszennyezés csökkentéséhez, nagy
mennyiségű esővíz elvezetéséhez, az épületek fűtésével és hűtésével
kapcsolatos energiaárak csökkentéséhez, a szén-dioxid-kibocsátás
ellensúlyozásához.
"A fák közvetlen és közvetett előnyökkel szolgálnak az épülete
hűtésére, a hőhullámok idején az emberek szenvedéseinek
csökkentésére. A közvetlen előnyök az árnyékbiztosítás, ami
hűvösebben tartja a városi környezetet, a közvetett az
nagymennyiségű csapadék elpárologtatása, ami szintén hűvösebb
levegőt eredményez - magyarázta Endreny.
A legtöbb ember nincs is tisztában a városi fák
szolgáltatásaival, köztük azzal, hogy kivonják az emberi szervezetre
veszélyes szálló port a levegőből azáltal, hogy megkötik azokat
leveleiken, energiát takarítanak meg az ember számára azzal, hogy
hűtik a levegőt, és felfogják a hideg téli szeleket, a nyári
forróságot okozó napsugárzást, elnyelik és tárolják a szén-dioxidot.
Ha ezeket az eredményeket a társadalmi-gazdasági rendszer
nagyobb skálájára helyezzük el, nyilvánvalóvá válik, milyen
mértékben támogatja a természet egy ember vagy közösség jólétét
azáltal, hogy ingyen nyújt szolgáltatást számára" - mondta Sergio
Ulgiati, a nápolyi Parthenope Egyetem professzora, a tanulmány egyik
társszerzője.