Fidelitas: a kormány bővítse a diákhitelt!
Budapest, 2017. szeptember 18., hétfő (MTI) - A Fidelitas azt kéri a kormánytól, hogy bővítse a diákhitel konstrukcióját - mondta Böröcz László, a Fidelitas elnöke hétfő reggel a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
Közölte, a Fidelitas azt javasolja a kormánynak, hogy a
jelenlegi 2 százalékról csökkentsék nullára a diákhitel kamatát, a
kizárólag a képzés önköltségére fordítható Diákhitel2-ből pedig az
idegen nyelvi képzések díjait is lehessen finanszírozni.
A konstrukció jelentőségét érzékeltetve elmondta, a diákhitel
megalkotása óta csaknem 400 ezren éltek a lehetőséggel; saját
példáját említve megjegyezte: hatgyermekes családból származik, és
volt olyan év, hogy egyszerre négyen jártak egyetemre.