Mikrocenzus - KSH: a lakosság fele ott él, ahová született
Budapest, 2017. szeptember 18., hétfő (MTI) - A tavalyi kis népszámlálás (mikrocenzus) eredményei szerint a magyar lakosság több mint az ötven százaléka ugyanazon a településen él, ahová született, bár az ország területei ilyen szempontból is eltérnek egymástól - mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási főosztályának vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Kovács Marcell hozzátette: ilyen szempontból nagy a különbség az
ország keleti és nyugati fele között. A keleti megyékben a lakosság
több mint 60 százaléka ott él, ahová született, és 10 százaléknál is
kisebb azoknak az aránya, akik a megyén kívülről költöztek oda,
tehát ezek "nem célmegyék" - fogalmazott.
Pest megyében, illetve Budapesten a más megyéből átköltözők
aránya 40 százalék. Míg Pest megyében ezeknek az embereknek a nagy
része a fővárosból költözik ki, addig Budapest "olyan szívóerővel
rendelkezik", hogy 30 százalék az ország más részéről költözik oda -
emelte ki.
Kovács Marcell közölte: a tavaly októberi mikrocenzus eredményei
alapján a születések számának utóbbi években történt emelkedése
"túlzott reményekre nem jogosíthat fel minket". Az adatok szerint
ugyanis száz szülőképes korú - 15-49 éves - nő 104 gyermeket hozott
a világra, ami az utolsó, 2011-es népszámlálás eredményével
összehasonlítva néggyel kevesebb. Tehát a születésszám csökkenése
továbbra is fennálló trend - összegzett.