Fidesz: a Soros-szervezetek máris támadják a "Stop Sorost"
Budapest, 2018. január 20., szombat (MTI) - A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy februárban terjessze a parlament elé a "Stop Soros" törvénycsomagot, hogy az Országgyűlés tárgyalni tudja azt - közölte Budai Gyula, fideszes országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Budai Gyula azt mondta: még egy nap sem telt el a törvénycsomag
társadalmi vitára bocsájtása óta, de a "Soros-szervezetek" már
támadják azt. Úgy fogalmazott: az kiabál, akinek a háza ég,
valószínűleg a "Soros-szervezetek" magukra ismertek, mint
bevándorlást szervező, migrációt segítő tömörülések.
A "Stop Soros" törvénycsomag ellen azok emelték fel elsőként a
szavukat, akik támadják a kormány bevándorlás-politikáját, akik
szervezik és elősegítik a migrációt és akiket Soros György pénzel -
jelentette ki, megnevezve a Magyar Helsinki Bizottságot, az Amnesty
Internationalt és a Társaság a Szabadságjogokért szervezetet.
Kifejtette: a "Soros-szervezetek" jelentették fel Magyarországot
több alkalommal Brüsszelben, ők azok, akik a kerítés és a magyar
kormány bevándorlás-politikája miatt tüntetést szerveztek, ők azok,
akik kezdettől fogva támadják a jogi határzárat, a tranzitzónákat,
és a magyar határvédelmet, az ott szolgáló rendőröket. Ők azok, akik
támadták a kvóta-népszavazást, a "Soros-tervről" szóló nemzeti
konzultációt, akik Ahmed H. szabadon bocsátását követelik, s nyakig
benne vannak a "migránsbizniszben", s akik nem hajlandóak közölni,
mekkora összeget kapnak külföldről - sorolta.
Megjegyezte: ezen szervezetek készítették elő a Magyarországot
elítélő uniós parlamenti határozatot, "Soros-jelentést" is.
Hozzátette: sajtótájékoztatójukon azt hazudták, hogy a
törvénycsomag valamennyi civil szervezetre vonatkozik, ez nem igaz.
A "Stop Soros" törvénycsomag kizárólag a bevándorlást szervező,
finanszírozó, a migrációt elősegítő szervezetekre vonatkozik -
hangoztatta. Megerősítette: a törvénycsomag arról szól, Magyarország
nem akar bevándorló ország lenni, nem akarnak befogadni migránsokat,
nem engedik be a gazdasági és illegális bevándorlókat.
Kérdésre a kormánypárti politikus a törvény alkalmazásáról,
illetve arról, ha az érintett szervezetek nem regisztrálnának, azt
mondta: a jogszabályok mindenkire vonatkoznak, azokat mindenkinek be
kell tartania. Minden jogszabályban vannak szankciók, amelyek
rögzítik, mi várható, ha valaki a törvényt nem tartja be - tette
hozzá Budai Gyula.
További felvetésre közölte: a Soros György által támogatott
civil szervezetek az első pillanattól a kerítés lebontása mellett
rakták le voksukat, ez az egyik fő programpontjuk, és az általa
adott utasításokat hajtják végre.
Arra a kérdésre, hogy a Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó
cég hitelével összefüggésben piacfelügyeleti eljárást indított a
jegybank, felidézte: tavaly október végén tett bejelentést a Magyar
Nemzeti Banknál. Ezt az MNB megvizsgálta, s arról tájékoztatta:
alapos gyanú van arra, hogy az Altus Zrt. jogszabályi engedély
nélkül folytatott pénzügyi tevékenységet. Két lehetőség van: ha
megállapítják, hogy jogosulatlanul folytatta a tevékenységet, vagy
eltiltják, vagy büntetőfeljelentést tesznek. Ő - ha megkapja a
jegybank vizsgálatának eredményét - soron kívül büntetőfeljelentést
tesz - jelezte.
A diákok előző napi tüntetésére reagálva közölte: Magyarországon
demokrácia, sajtó- és szólásszabadság van, mindenért lehet tüntetni.
Az egyik legfontosabb dolog, hogy az oktatás szereplői a tanárok, a
diákok, és a szülők között meglegyen a megfelelő párbeszéd - jelezte
Budai Gyula.