Ismét Bowie-est lesz az A38 hajón
Budapest, 2018. január 20., szombat (MTI) - Harmadszor rendeznek magyar zenészek estet az újbudai A38 hajón a két éve elhunyt Davie Bowie emlékére. Február 21-én újra a legendás brit zenész dalai szólalnak meg a koncerten, válogatott csapat előadásában.
Az idei koncert különleges tematikát kapott, egyben egy sorozat
első állomása, amely Bowie és fontos alkotótársai kapcsolatára
fókuszál. Az est címe Bowie and Friends - vol. 1: Iggy Pop, azaz a
műsor részben Bowie és Iggy Pop baráti és alkotói viszonya köré épül
- közölték a szervezők az MTI-vel.
Mint írták, Bowie több Iggy Pop-lemez producere, dalainak
szerzője volt, a két művész egy ideig közös lakást bérelt Berlinben.
Az est során a legfontosabb és legizgalmasabb Bowie-számok mellett
elhangzik számos Iggy Popnak írt David Bowie dal is.
A Márton András (KFT) kezdeményezésére megvalósuló esemény
társproducere Poniklo Imre (Amber Smith), az A38 térítésmentesen
biztosítja a helyszínt.
Az idei fellépők közül többen a 2016-os és a tavalyi koncerten
is ott voltak, Márton és Poniklo mellett Szekeres András, Kirschner
Péter, Michael Zwecker és Németh Róbert. Tavalyhoz hasonlóan most is
zenélni fog Gátos Iván, Oleg Zubkov, Lázár Ágoston és Iliás Ádám.
Más projekt keretében fellépett már Bowie előtt tisztelgő koncerten
Ónodi Eszter színésznő, aki szintén ott lesz február 21-én az
A38-on, akárcsak Schoblocher Barbara, Bognár Zoltán, Bihari Balázs,
Vidákovich Izsák, Bakó Balázs, Fauxie Bowie és Seltsam János.
David Bowie, aki több mint negyven évet átívelő karrierje során
a glam rock, az art rock, a soul, a hard rock, a dance pop, a punk
és az elektronikus zene világában is komoly sikereket aratott,
rákbetegségben hunyt el 2016 januárjában, 69 éves korában.