Fidesz-kongresszus - Semjén: ha egységesek vagyunk, győzni fogunk
Megjegyzés: anyagunk utolsó bekezdésében helyesen: Zubánics Lászlót, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökét
Budapest, 2017. november 12., vasárnap (MTI) - Ha egységesek vagyunk, győzni fogunk - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Fidesz tisztújító kongresszusán vasárnap Budapesten.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke rámutatott: a nagy
tanulság, amit mindig szem előtt kell tartani, hogy 1994-ben, bár a
jobboldal több szavazatot kapott, mégis a baloldalnak lett végül
kétharmados mandátumtöbbsége.
Azaz, ha "mi darabokban vagyunk, ők pedig egységesek, vesztünk,
ha mi egyben vagyunk, ők pedig darabokban, akkor nyerünk" -
fogalmazott Semjén Zsolt.
Rámutatott: a szövetség csak akkor lehetséges, ha az egy
táborban lévők elfogadják egymást és nem tekintik
szavazatkonkurenciának a másikat.
A kormányfő helyettese kiemelte, hogy a Fidesz-KDNP egy nagy
gyűjtőpárt és egy világnézeti párt szövetsége, amihez a politikai
belátáson és filozófiai alapon túl még valami kell, az emberi
minőség. Ez náluk megvan, ez egy értékrendi alapokon nyugvó,
"kipróbált bajtársi közösség", míg a baloldal olyan mint egy tál
skorpió - mondta.
Jelezte: a polgári-keresztény-nemzeti világban minden
szövetségesüknek saját értékgazdagságával otthona van.
Semjén Zsolt beszámolt arról is, hogy megcselekedték, amit
2010-ben vállaltak, megtörtént a nemzet közjogi egyesítése, és
megvan az egymilliomodik új állampolgár.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség
elnöke kiemelte: a magyarságon belül a legnehezebb helyzetben az ő
közösségük van. Hozzátette: a rendszerváltozás után a Fidesz volt
az, amelyik a "fogai között tartva" átvitte a magyarságot a "túlsó
partra". Köszönjük! - mondta a külhoni magyar vezető.
Kitért arra is, hogy a többi határon túli magyar közösség is
küzd helyzete javításáért. Felhívta a figyelmet a Minority SafePack
kezdeményezésre.
Rámutatott: a felvidéki Magyar Közösség Pártja újra megpróbálja
megteremteni a magyar érdekképviseletet, majd kiemelte Pásztor
István tevékenységét a Délvidéken.
Mint mondta, harcuk nemcsak Kárpátaljáról és Magyarországról
szól, hanem arról is, hogy ne engedjék, hogy újabb ordas eszmék éket
verjenek közéjük, és hogyan maradhassanak meg magyarnak és
kereszténynek Európában. Védjék meg Magyarországot és a
Kárpát-medencei magyarságot! - hívott fel Brenzovics László.
Schmitt Pál volt köztársasági elnök azt mondta: újabb verseny,
erőpróba előtt állnak, és minden tudásukra, hitükre, akaraterejükre
szükségük lesz.
Hinni kell a lelkiismeretesen elvégzett munkában és hinnünk kell
magukban, a választott vezetőinkben és a nemzet egységében -
hangoztatta.
Kitért arra is, hogy meglett volna a gazdasági fedezete a
budapesti olimpia megrendezésének, de "jött egy álomgyilkos, rossz
pillanat", és az álom szerte foszlott.
A tanácskozáson köszöntötték többek között Kelemen Hunort, a
Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét, Bíró Zsoltot, a Magyar
Polgári Párt elnökét, Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt
elnökét, Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét, Menyhárt
Józsefet, a felvidéki Magyar Közösség Pártja elnökét, Pásztor
Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, Ukrajnai Magyar
Demokrata Szövetség elnökét, Jakab Sándort, Horvátországi Magyarok
Demokratikus Közösségének elnökét, Horváth Ferencet, a Muravidéki
Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnökét, valamint a
diaszpóraszervezetek képviselőit.
(FOTÓ)