Fivosz-elnök: kezdődik a Fiatal vállalkozók hete
Budapest, 2017. november 12., vasárnap (MTI) - Megkezdődik hétfőn a Fiatal vállalkozók hete, amelynek fő témája, hogy miként lehet segíteni a 18-40 éves korosztályt abban, hogy vállalkozóvá váljon, és ha vállalkozik, milyen módon lehet sikeres - mondta a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (Fivosz) elnöke vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Kovács Patrik az ifjúsági vállalkozásfejlesztés fontosságát
hangsúlyozva arról beszélt, hogy a fiatalok máshogy fogyasztják az
információt, mint az előző generációk, máshogy gondolkodnak, mások a
szokásaik, ezért a fiatal vállalkozók hete arról szól, hogy lehet
velük és róluk a saját nyelvükön beszélni.
A Fivosz elnöke szerint Magyarországon a kkv-szektor számára a
generációváltás az egyik legnagyobb gazdasági kihívás. Rámutatott,
hogy az összes magyar vállalkozáshoz köthető magánszemély mindössze
27 százaléka negyven év alatti, miközben több mint 19 ezer cég
minden tulajdonosa és ügyvezetője 65 év feletti, és nem igazán
tudják, hogyan adják át a következő generációnak. Nagyon fontosnak
nevezte a generációváltás támogatását, mint megjegyezte, ezért
rendezik az eseményt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK)
társszervezésében.
Elmondása szerint őszintén kell beszélni a fontos témákról.
Ilyen téma, hogy hogyan változtatja meg az életet a digitalizáció a
következő évtizedekben, és az is, hogy akkor van a legnagyobb esélye
egy cégnek a fejlődésre, ha nemzetközi szinten gondolkodik - utóbbi
témában a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. lesz segítségükre.
Jelezte: az ötnapos rendezvényen ott lesznek a határon túli
magyar fiatal vállalkozói szövetségek vezetői is, azt járják körbe
együtt, hogy a Kárpát-medencében milyen lehetőségei vannak egy
fiatal vállalkozónak.