FM: fontos a kertészeti ágazat fejlesztése
Budapest, 2018. január 20., szombat (MTI) - Az agrárkormányzat fontosnak tartja a kertészeti ágazat fejlesztését, a mezőgazdaságban ugyanis ez a legmunkaigényesebb terület, mintegy 300-350 ezer család megélhetését biztosítja - mondta Nagy István parlamenti államtitkár szombaton egy szakmai rendezvényen, Tuzséron a Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása szerint.
A közlemény szerint az államtitkár emlékeztetett, hogy a tárca
zöldség-gyümölcs ágazati stratégiájában megfogalmazott cél, hogy az
ágazat a jelenlegi 2,5 millió tonna helyett 1 millió tonnával többet
termeljen. A tervek szerint a fejlesztések eredményeként a
zöldségtermesztés termésátlaga 35, a gyümölcstermesztésé pedig 70
százalékkal emelhető.
Nagy István hangsúlyozta, sikeres fejlesztéssel százezer új
munkahely is létesülhet az ágazatban, folytatni kívánják a kis- és
közepes gazdaságok támogatását, az intenzív ágazatok fejlesztését és
a magasabb hozzáadott értékű termékek kibocsátásának növelését a
foglalkoztatási képesség javítása érdekében - tájékoztatott a
Földművelésügyi Minisztérium.
Az államtitkár szerint folytatják a kis- és közepes gazdaságok
támogatását, az intenzív ágazatok fejlesztését és a magasabb
hozzáadott értékű termékek kibocsátásának növelését a
foglalkoztatási képesség javítása érdekében.
Nagy István kiemelte, hogy a támogatás mértéke a
gyümölcstermesztésre 62 ezer, az ipari zöldségnövény termesztésre 38
ezer, a zöldségnövény termesztés esetében pedig 34 ezer forint
hektáronként.