FM: Magyarország visszanyerte a madárinfluenzától mentes besorolását
Budapest, 2017. augusztus 24., csütörtök (MTI) - A Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) előírásai szerint Magyarország 2017. augusztus 24-én visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a teljes országra vonatkozó kedvező
státusz elismerését követően újra megnyílhatnak a harmadik országok
piacai a magyarországi élő baromfi és baromfitermék szállítmányok
előtt. Bognár Lajos országos főállatorvos a korábban hozott
importkorlátozások feloldása érdekében levélben tájékoztatja
valamennyi partnerország illetékes hatóságát a kedvező besorolásról.
Az uniós és hazai jogszabályokban előírtak szerint az utolsó
korlátozás alatti területet május 24-én oldotta fel az
állategészségügyi hatóság.
A járvány újbóli megjelenésének megelőzése érdekében egyes
intézkedések továbbra is érvényben maradnak - hangsúlyozta a
szaktárca.
Az állományok be- és újratelepítésének részletes feltételeit
tartalmazó országos főállatorvosi határozat jelenleg is érvényes, a
baromfikat továbbra is zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a
takarmányt zárt helyen kell tárolni.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)
laboratóriuma 2016. november 3. és 2017. április 21. között 240
baromfiállományban, 200 vadmadárban és 10 fogságban tartott madárban
mutatta ki a magas patogenitású madárinfluenza H5N8 törzsének
jelenlétét.
A betegség Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron,
Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Veszprém megyei
állományokat érintett.
A leginkább sújtott kacsa- és libatartók részére ezen kívül
csekély összegű jövedelempótló támogatást dolgozott ki a
Földművelésügyi Minisztérium, az érintett feldolgozók megsegítésére,
a támogatási tervezet kidolgozása folyamatban van - közölte az FM.