Fővárosi Közgyűlés - LMP: Magyarországnak nem érdeke az olimpia
Budapest, 2016. szeptember 28., szerda (MTI) - Az LMP szerint Magyarországnak nem érdeke, hogy 2024-ben olimpiát rendezzen.
Csárdi Antal, az ellenzéki párt budapesti képviselője szerdán, a
Fővárosi Közgyűlés ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatón úgy
fogalmazott, a kormányoldal egyértelműen hülyének nézi a
budapestieket, ugyanis úgy módosítaná az olimpia rendezési tervét,
hogy abban több új helyszín is szerepel, miközben a költségek nem
emelkednek.
"Róma sem véletlenül lépett vissza" - mondta, majd hozzátette,
Budapestnek először a hétköznapjait kellene megfelelően
megszerveznie. Az LMP képviselője példaként említette a 3-as metró
felújítása alatti buszpótlás megoldását.
Csárdi Antal szólt továbbá arról, szerinte az olimpia ügye is
azt mutatja, hogy a "kormány túszul ejtette a fővárost".