Generációváltás a debreceni Hunép Universal Zrt.-nél
Debrecen, 2018. április 24., kedd (MTI) - Több éve tartó tudatos kiválasztás és felkészítés eredményeként a jövő évtől új generáció tagjai veszik át az irányítást a debreceni központú Hunép Universal Építőipari Zrt.-nél - jelentették be a társaság jelenlegi és jövőbeli vezetői kedden Debrecenben sajtótájékoztatón.
A topmenedzsment négy tagja közül csak a gazdasági igazgató
marad a helyén, a vezérigazgató és a helyettese, illetve a termelési
igazgató átadja a helyét a kiválasztott fiatal szakembereknek -
közölte Szűcs Gyula vezérigazgató, aki 1991 óta áll a cég élén.
Hozzátette: az új vezetők, akik gyakorlatilag a Hunépnél "nőttek
fel", már részt vettek az elmúlt gazdasági év zárásában, az idei
üzleti terv összeállításában és az új vállalati struktúra
kialakításában.
Szűcs Gyula emlékezetett rá, hogy a Hunép a jogelőd állami
vállalatból 1991-ben alakult át gazdasági társasággá, az egy évvel
későbbi privatizáció során a részvények 100 százalékban magyar
magánszemélyek tulajdonába kerültek.
A 2013-as profiltisztítás eredményeként kiválással megalakult a
Szinorg Universal Vagyonkezelő Zrt., amely a cégcsoport tagjainak fő
tulajdonosa lett. A Hunép, a Szinorg-csoport legnagyobb tagjaként, a
konszolidált árbevétel 70-75 százalékát adja, saját forgalma 2017-re
meghaladta a 12 milliárd forintot.
Bakos Miklós, aki jövő év januártól veszi át a vezérigazgatói
posztot Szűcs Gyulától, és jelenleg a cég budapesti részlegének
vezetője, elmondta: tanulmányai befejezése után 1999-ben került a
Hunéphez, amely első munkahelye.
Referencia munkáik közül az MTI érdeklődésére Szűcs Gyula a
Nagyerdei Stadiont, a debreceni igazságszolgáltatási negyedet, az
egyetemi beruházásokat, a református egyház épületeinek felújítását,
az egri Líceum nívódíjas felújítását, a miskolci Csillagpont kórház
építését, és Debrecen első A-kategóriás irodaházának most zajló
kivitelezését nevezte meg.