Gyermekek szűrővizsgálatával elkezdődött a Katolikus Karitász idei egészségügyi programja Kárpátalján
Ungvár, 2018. február 17., szombat (MTI) - Kétszáz gyermek szűrővizsgálatával kezdődött el a Huszthoz közeli Visken a Katolikus Karitász idei, a magyar kormány által 17 millió forinttal támogatott kárpátaljai egészségügyi programja.
A programról Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos
igazgatója az MTI érdeklődésére szombaton telefonon elmondta: a
viski Kölcsey Ferenc Középiskolában az orvosmissziót vezető Vojcek
László főorvos, egyetemi tanár irányításával az önkéntes
magyarországi orvosok ezúttal három nap alatt kétszáz gyermek
szemészeti, fogászati és mozgásszervi szűrővizsgálatát végzik el. A
múlt évben indult program keretében a Felső-Tisza-vidék
szórványtelepülésein 420 olyan gyermek szűrővizsgálata történt meg,
akik korábban az ukrán iskolaorvosi rendszer hiányosságai miatt
kimaradtak a szűrésből - tette hozzá. Jelezte, hogy a magyar kormány
támogatásának is köszönhetően idén további 16 alkalommal még mintegy
ezerkétszáz kárpátaljai óvodás- és iskoláskorú gyermek szűrését
végzik el nemzetiségtől függetlenül a katolikus segélyszervezet
orvosmissziójának önkéntesei.
Az igazgató azt is elmondta, hogy Visken átadták az óvodában
folytatott előző vizsgálatok során kiszűrt pácienseknek a számukra
ingyenesen elkészített szemüvegeket, ortopédiai eszközöket,
egészséges fejlődést elősegítő orvosi készítményeket. Köszönetet
mondott azoknak, akik a 1356 adományvonalon járultak hozzá a
Katolikus Karitász kárpátaljai egészségügyi programjának a
folytatásához.
Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért
felelős kormánybiztosa szombaton sajtótájékoztató keretében
jelentette be Visken, hogy a Miniszterelnökség 17 millió forinttal
járul hozzá a Katolikus Karitász 2018-as kárpátaljai egészségügyi
programjának a megvalósításához. Erről az MTI-t telefonon
tájékoztatva kifejtette, hogy a segélyszervezet kárpátaljai
szűrővizsgálatai szervesen kapcsolódnak a magyar kormány által
indított Kárpát-medencei óvoda- és iskolafejlesztési programhoz. A
Katolikus Karitász orvosmissziója által végzett szűrés azért is
fontos, mert az nem csak a diagnózis felállításában merül ki, hanem
az azt végző orvosok figyelemmel kísérik a kis betegek sorsának
további alakulását is, és - a további szakvizsgálatok megállapítása
mellett - térítésmentesen látják el őket a szükséges gyógyászati
segédeszközökkel.
A kormánybiztos hangsúlyozta: a magyar kormány a Kárpátaljának
és Ukrajnának nyújtott számos támogatás mellett a Katolikus Karitász
nem nemzetiségfüggő egészségügyi programjának a segítésével is azt
kívánja jelezni, hogy Magyarország megbízható, jó partnere és
szomszédja kíván lenni mind Kárpátaljának, mind Ukrajnának. "Ennek
megfelelően az államközi kapcsolatokat is a józan észre kívánjuk
alapozni, elutasítva az alaptalan vádaskodásokat" - mutatott rá
Grezsa István.