Gyermekszínházi fesztivált rendeznek Szegeden
Szeged, 2018. május 19., szombat (MTI) - Elsősorban a legkisebbeknek szóló előadásokkal várják a közönséget a kedden kezdődő szegedi bábfesztiválon, amelynek idején bábkiállítás is látható a Szent-Györgyi Albert Agórában - tájékoztatta a szervező Kövér Béla Bábszínház az MTI-t.
A hagyományosan tavasszal megszervezett fesztivál céljai közé
tartozik, hogy minél több emberrel megismertesse a bábszínházi
műfajt és újabb nézőket csábítson be a szegedi bábszínház következő
évadára.
A négynapos fesztiválon szerepelnek a Kövér Béla Bábszínház
elmúlt évadokban bemutatott, nagy sikert arató, kisebbeknek szóló
produkciói: Ábrahám Eszter műve, A kíváncsi pillangó, a Valentyin
Katajev meséje alapján készült Hétszínvirág, a dalokkal és
mondókákkal fűszerezett Nyuszi-Hopp! és Benedek Elek A fekete ország
című meséjének feldolgozása, a Hurka Gyurka.
A pécsi Bóbita Bábszínház Szivárványhinta című produkcióját
hozza el Szegedre, a budapesti Európai Szabadúszók Egyesülete a
Beszélő fát, a szintén a fővárosból érkező BonBon Árnyékszínház a
Koldus és királyfit mutatja be, a kecskeméti Ciróka Bábszínháztól
pedig a Kuckómókát láthatja a közönség.
A fesztiválon hagyományosan külföldi társulatok is részt
vesznek: idén a temesvári Merlin Bábszínház Piroska új történetét, a
szabadkai Gyermekszínház a Holle anyót játssza Szegeden.
A fesztivál első napján nyílik a Szent-Györgyi Albert Agórában
az Öt bábszínház - öt mese című kiállítás. A szabadkai
Szabadegyetemmel közösen szervezett tárlaton három vajdasági - a
szabadkai, az újvidéki és a nagybecskereki -, valamint két
magyarországi - a kecskeméti és a szegedi - bábszínház öt
emlékezetes előadásának bábjait mutatják be.