Halálos áldozatokat követelt az erős szél Belgiumban és Hollandiában
Brüsszel/Hága, 2018. január 18., csütörtök (MTI) - Legkevesebb három halálos áldozatot követelt és komoly közlekedési fennakadásokat okozott a viharos erejű szél csütörtökön Belgiumban és Hollandiában.
Belgiumban az eddigi információk szerint egy ember vesztette
életét, miután a vihar kicsavart egy fát, amely rázuhant az áldozat
autójára a fővárosban. Sérültekről több helyről is érkeztek hírek.
Hollandiában két halottról tudni. A tűzoltóság és a mentőszolgálat
telefonközpontja túlterhelt mindkét országban.
Délután fokozatosan újraindult a forgalom az amszterdami
Schiphol repülőtéren, amelynek sajtószolgálata reggel arról számolt
be, hogy minden csütörtöki járatot felfüggesztettek az akár 140
kilométeres sebességű széllökések miatt. A hatóságok azt kérték az
utasoktól, hogy még indulás előtt ellenőrizzék, járatuk várhatóan
rendben felszállhat-e.
A KLM holland nemzeti légitársaság már korábban bejelentette,
hogy törli mintegy 220 csütörtöki járatát, miután a meteorológiai
szolgálat kiadta a legmagasabb fokú riasztást az ország nagy részére.
A holland vasúttársaság leállította a vonatközlekedést az egész
országban, és a közutakon is forgalmi káoszt okozott az extrém
időjárás. Érkeztek hírek kisebb, személyi sérüléssel nem járó vasúti
balesetekről is.
Helyi sajtójelentések szerint az erős szél Belgiumban is komoly
károkat és közlekedési zavarokat okozott, a genti kikötőt
ideiglenesen le is kellett zárni.
Az ország északi részén reggel elrendelték a második legmagasabb
szintű riasztást. Brüsszelben számos parkot bezártak, illetve több
vonalon is leállították a villamosközlekedést.
A szél országszerte fákat csavart ki, érkeztek jelentések letört
ágakról, amelyek vezetékeket szakítottak le, épületeket és
kerítéseket rongáltak meg, több helyen forgalmi akadályt okozva.
A Brüsszelt kiszolgáló Zaventem és Charleroi repülőtereken
egyelőre jórészt zavartalan a forgalom.